Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiányosnak találta a szakma a geotermikus stratégia tavasszal közzétett tervezetét. A minisztérium csupán annyiban fogadta meg a javaslatokat, hogy kivette a stratégia tervezetéből az eleve kevesellt konkrét anyagi vállalásokat, és átnevezte akciótervvé.
Több hiányosságra is felhívták a figyelmet a geotermikus ágazat szereplői a még tavasszal társadalmi vitára bocsátott Nemzeti Földhő Stratégiával kapcsolatban, ám a minisztérium csak annyiban fogadta meg a javaslataikat, hogy a stratégiát végül akciótervként hirdette ki. „A stratégia ezek szerint azóta koncepcióvá szelídült” – írtuk akkor, a G7.hu pedig azt szedte össze, hogy miként és miért történt ez.
A lap emlékeztet, hogy a stratégia tervezetét annak idején
Mindezt azonban hiába tették, a lap szerint ugyanis további szakmai egyeztetések nem történtek velük, jóllehet a tárca öt hónapig ült a dokumentumon a kéthetes társadalmi egyeztetés határideje után, mégsem változott érdemben. Csupán kikerültek a konkrét anyagi vállalások, és a címét írták át: Nemzeti Földhő Stratégiáról Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepcióra, mindez pedig, mint a szakmai szervezetek a korábbi tapasztalatok alapján jelezték:
erősen csökkenti annak az esélyét, hogy a stratégia, koncepció, vagy nevezzük bárminek is, ténylegesen megvalósuljon.
A kihívásokról és kockázatokról egy konkrét projekt példáján korábban a hvg.hu is írt:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.