Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A külső és belső gazdasági helyzet se jobb, de rosszabb nem lett, a jegybank tartja a magas alapkamatot.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat mértékén a jegybank Monetáris Tanácsa december 17-ei ülésén, az irányadó ráta marad 6,5 százalék.
A döntés nem hozott meglepetést, érdekes lehet azonban az ahhoz egy órával később fűzött tájékoztató: elkészült ugyanis a jegybank negyedik negyedéves Inflációs jelentése, annak friss gazdasági növekedésre és inflációra vonatkozó előrejelzéseit ismerteti majd Virág Barnabás alelnök.
A jegybank októberben állt meg a kamatcsökkentéssel. Akkor Kandrács Csaba alelnök a romló környezettel indokolt: romlott a nemzetközi befektetői hangulat, erősödött a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés. Eszkalálódtak a geopolitikai konfliktusok, a nyersanyagárak felmentek, ugyanakkor az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank kamatpályájára vonatkozó prognózisok eltérőek. A hazai hozamfelárak emelkedtek, a forint gyengült. (Akkor ez az euróval szemben a 400-as szint áttörését jelentette.)
Az alelnök már akkor jelezte, hogy a Monetáris Tanács ugyan hónapról hónapra eseti, adatvezérelt módon dönt, a jegybank kész huzamos ideig fenntartani a 6,5 százalékos kamatszintet. Csökkentésről csak akkor lehet szó, ha a jegybank által kiemelten figyelt tényezőkben (infláció, fejlett piaci kamatok, országkockázati megítélés, bizalom a gazdasági szereplők körében) trendszerű és tartós javulás áll be.
A kommunikációs irány maradt a novemberi kamattartás idején is. Virág Barnabás alelnök akkor azt mondta:
a jegybank várakozásánál jóval gyengébb a forint
(kockázatkerülőbbek a befektetők a pénzpiacokon), emellett az adópolitika is felfelé lökheti az árakat, ráadásul élnek a rossz emlékek, még mindig sokan tervezik úgy a pénzügyi döntéseiket, mint ha a valósnál sokkal nagyobb volna az infláció.
Mindebben december közepére nem történt változás, így nagyon meglepő lett volna, ha a Monetáris Tanács ezúttal változtat a kamatszinten.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.