Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az emberek több mint 20 százalékának semmilyen megtakarítása nincs.
Lesújtó képet mutat a magyar lakosság pénzügyi helyzetéről a Provident nemzetközi felmérése: a hitelintézet szerint Magyarországon 27 százalék azok aránya, akik a hónap végén egyáltalán nem tudnak félrerakni a fizetésükből, míg azok aránya, akik legfeljebb bérük 20 százalékát tudják megtakarítani, 47,7 százalék.
A cég szerint Magyarországon ezzel rosszabb a helyzet, mint más európai országokban, ahol jelen vannak:
Ráadásul a magyar mutató folyamatosan emelkedik: 2022-ben még csak 21,1 százalék volt.
A Provident felmérése szerint a nők körében magasabb azok aránya, akik nem tudnak megtakarítani, 32 százalék, míg a férfiaknál csak 20. Az egyes korosztályok közül az idősebbek vannak a legnehezebb helyzetben, az 55 év felettiek 40 százalékának nincs havi megtakarítása. A 35 és 54 évesek között 20 százalék az arány, 35 év alatt pedig csak 15 százalék.
A felmérés azt is megállapította, hogy a legtöbben ugyan nem tudnak minden hónapban félretenni, de azért igyekeznek alkalomadtán megtakarítani valamennyit. Az ő arányuk 32,4 százalék. Valamivel kevesebben vannak (29,2 százalék) azok, akik az elmúlt egy évben egyáltalán nem tettek félre pénzt. 20,8 százalék minden hónapban spórol, de változó, hogy mennyit, és mindössze 12,6 százaléknyian vannak azok, akik minden hónapban egy meghatározott összeget tesznek félre.
A kutatásból az is kiderül, hogy a magyarok 21,3 százaléka semekkora megtakarítással nem rendelkezik, de 22,7 százalék azok aránya is, akik kevesebb mint három hónapig tudnának megélni a megtakarításaikból. Egy évnél tovább a válaszadók mindössze 18,4 százaléka húzná állandó jövedelme nélkül.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.