Odaverhet a lakáskiadásnak az Otthon Start program

A 3 százalékos hitel élesedésével várhatóan egyre kevésbé éri majd meg lakást kiadni az OTP Ingatlanpont szerint.

  • HVG

Vannak olyan befektetők, akik a szeptember elsején induló Otthon Start program miatt gondolkodnak a lakásuk eladásán, mivel a bérbeadásból származó hozam tovább csökkenhet, akár 3 százalék alá is, áll az OTP Ingatlanpont csütörtöki elemzésében.

„A bérleti díjak emelkedése az elmúlt hónapokban megállt és sok befektető számít stagnálásra vagy akár csökkenésre idővel, ha a jövőben albérlet helyett sokan inkább a saját otthonukat finanszírozzák” – hangsúlyozta Kurecskó József, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője. Vagyis az Otthon Start program elindulásával várhatóan egyre kevésbé éri majd meg lakást kiadni.

A szakember szerint már júniusról júliusra felére csökkent az árcsökkentések száma a piacon, ami már egyértelműen az Otthon Start bejelentésének hatása. A kereslet most egyértelműen a program feltételeinek megfelelő lakásokra koncentrál, ettől eltekintve szinte megállt a piac.

„A jelenlegi tapasztalatok alapján Budapesten a 60 millió forint alatti kislakások iránt nőtt meg a kereslet, mivel ez az az összeghatár, amihez a többségnek rendelkezésére áll a 10 százalékos önerő és a kedvezményes hitel összegébe is belefér” – mondta a régióvezető. Tapasztalatai szerint a legtöbben a jó állapotú ingatlant keresik, mert nincs tapasztalatuk felújítás terén, azonban a szűkös kínálat és magas árak miatt egyre többen hoznak kompromisszumot és felújítandó ingatlanok felé is elmozdulnak.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is?

Kurecskó szerint a kereslet élénkülése nem csak az érdeklődések szintjén valósult meg az utóbbi hetekben. „Előszerződéssel már több tucat ingatlant értékesítettünk 3 százalékos hitellel, sokan nem várják meg a szeptembert. A hitelügyintézést, értékbecslést is sokan elkezdték” – számolt be róla. A régióvezető szerint egyelőre inkább saját célra nézelődnek a vevők, de a kiadható, kedvező ár-érték arányú lakások iránti befektetési célú érdeklődés is látszik.

Az biztosnak tűnik, hogy az Otthon Start jelentősen felforgatja majd a lakáspiacot a következő hónapokban, és bár a kedvezményes hitel legfeljebb 1,5 millió forintos négyzetméterárú lakásokra vehető igénybe – ezzel Budapest egy része már eleve kiesik a jelenlegi árak mellett –, éves összesítésben könnyen 20 százalék feletti áremelkedés lehet 2025-ben a fővárosi lakáspiacon, az eddig 1,5 millió forint alatti négyzetméterárak várhatóan gyorsan emelkednek majd.

Hozzászólások