Takarékoskodva él az államfő, 475 milliós vagyont halmozott fel Lánczi Tamás, de hová tűnt Varga Mihály lova?

Sulyok Tamás köztársasági elnök, Varga Mihály MNB-elnök és Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi hivatal elnöke is leadta vagyonnyilatkozatát, de megnéztük a fideszes házelnök és a legfőbb ügyész bevallását is.

  • HVG

Nyilvánosak a politikusok vagyonnyilatkozatai, így következtethetünk a vagyoni helyzetükre – már amennyit megmutatnak belőle, és ami a saját nevükön van. Míg Orbán Viktor miniszterelnök 7 milliós havi fizetés mellett is szegényebb lett tavaly, kormányának tagjainál – a vagyonukról szintén valló EP-képviselőkhöz hasonlóan – már vegyesebb a kép, ahogy a parlamenti képviselőknél is a Fidesztől a Jobbikon át a DK-ig, most itt egy válogatás az államfő és más vezetők vagyonnyilatkozataiból is:

Sulyok Tamás köztársasági elnök nem vásárolt újabb ingatlant, így továbbra is felerészben tulajdonos két szegedi társasházi lakásnak, egy domaszéki szántónak és a rajta lévő 60 kisebb üdülőtanyának, valamint egy 90 nm-es balatonkenesei üdülőnek. Kisebb részben tulajdonos egy 72 nm-es II. kerületi budapesti lakásban is. Autója, nagyértékű ingósága nincsen, viszont értékpapírban és nyugdíj-előtakarékossági számlán 93,2 millió forintot tart. Ez azt jelenti, hogy jelentősen növelte a megtakarításait, egy évvel korábban ugyanis még csak 71 millió forintja volt értékpapírban. Bankbetétben hatmillió forinttal többet, 13,6 millió forintot tart más szerződés alapján pedig továbbra is tartoznak neki 9 millió forinttal. Hitele nincs, államfői jövedelme pedig hamarosan csaknem 6,5 millió forintra nőhet. 

Nem él nagy lábon Sulyok Tamás államfő
Dr. Sulyok Tamás Facebook-oldala

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke is nyilatkozott a vagyoni helyzetéről. Friss bevallása szerint változatlanul halmozza az ingatlanokat. Tulajdonosa egy I. kerületi 106 és egy 60 négyzetméteres, egy XII. kerületi 47 négyzetméteres ingatlannak, továbbá egy nagymarosi rétnek, vadászháznak. Felerészben tulajdonosa egy 58 négyzetméteres I. kerületi ingatlannak és egy szintén ebben a városrészben lévő 16 négyzetméteres lakásnak. Állampapírban, befektetési alapnál, kötvényben a tavalyi bevallása szerint közel 300 milliója volt, most mintegy 250 millióról írt. Viszont

a készpénzben és folyószámlán lévő megtakarítása a tavalyi 112 millióról 225 millióra hízott.

Varga Mihály volt pénzügyminiszter, aki tavaly márciustól a Magyar Nemzeti Bank elnöke továbbra is felerészben tulajdonosa egy 626 négyzetméteres karcagi teleknek, egy 94 négyzetméteres II. kerületi ingatlannak, egy gyenesdiási háznak. Résztulajdonosa egy II. kerületi 137 négyzetméteres  ingatlannak, és egy kerületi, 45 négyzetméteres garázsnak is. A 2025 tavaszán, jegybankelnöki megbízatása kezdetén leadott vagyonnyilatkozatához képest változás, hogy már nincs nyoma a 2024-ben vett lovának. Tavaly tavasz óta állampapírban lévő pénze 33,3 millióról 48,6 millióra nőtt. Befektetési jegyben 18,6 helyett már 36,7 milliója van. Míg tavaly 14,4 milliója volt részvényben, idén már nincs ilyen befektetése. Lett viszont takarékbetétben 11,9 és készpénzben 6 milliója. Míg tavaly tavaszi bevallásában egyéb számláin mintegy 10 millió forint volt, most 5,1 millióról számolt be. Magánszemélyekkel szembeni tartozása 58,6 millióról 39,5 millióra csökkent.

https://hvg.hu/gazdasag/20251020_varga-mihaly-magyar-nemzeti-bank-jegybank-alapitvany-jelentes

Kövér László fideszes házelnöké egy kertes családi ház fele Szigetszentmiklóson: a telek 654 négyzetméter, a rajta lévő ház 143 négyzetméter. Komoly vagyontárgya sincs, csak egy 2014-ben vásárolt Skoda Superbet írt be a vagyonnyilatkozatába úgy, mint az előző évben. Kövér a korábbi évekhez hasonlóan nagyjából 200 ezer forintot faragott a hiteléből, így már csak mintegy 8,3 milliót kell visszafizetnie. A bankszámláján lévő pénz majdnem a kétszeresére, 7,2 millió forintra nőtt. A 2024-es vagyonnyilatkozatában jelent meg, hogy valaki tartozik neki 7 millió forinttal, ez csökkent tavaly év végére 4 millióra.

Nagy Gábor Bálint, akit az Alkotmánybíróság élére került Polt Péter helyett tavaly júniusban választottak meg legfőbb ügyésznek, már tavaly nyári, induló vagyonnyilatkozatában jelezte, hogy feleségével vettek egy házat a XVI. kerületben, amihez 92 milliós hitelt vettek fel, de még nem írták alá a szerződést. Az év végére a váésárlás lezárult, mert a 78 négyzetméteres ingatlan már szerepel a friss vagyonnyilatkozatában. Nem úgy, mint az Opel, ami a jelek szerint már nincs meg. A visszafizetendő bankhitele 91 millióra apadt, de Nagy Gábor Bálint még egy magánszemélynek is tartozik 4 millió forinttal, és feltüntetett egy 579 ezer forintos lízingszerződést is. Megtakarításai, nagyobb ingóságai nincsenek.

Nyitóképünk Lánczi Tamás Tusványoson 2024-ben. Fotó: Túry Gergely

Hozzászólások