Hidegen hagyják az embereket a kormány újabb lakásfelújítási programjai
Három éve kivárnak az otthonfelújítók, a futó programok alig valakit hoznak lázba. Az Otthonfelújítási Program kihasználtsága mindössze 0,45 ezrelék.
Eddig 6300 pályázó kapott 30 milliárd forintot. Az induláskor tízezrek jelentkezésére számítottak.
Több mint 30 milliárd forintot folyósítottak eddig az Energetikai Otthonfelújítási Programban – közölte az Energiaügyi Minisztérium. A pályázat segítségével háztartásonként 10 millió forintra lehet pályázni – aminek fele vissza nem térítendő támogatás, fele kedvezményes hitel, de önerőt is bele kell tenni – azoknak, akik vállalják, hogy otthonuk energetikai korszerűsítésével. legalább 30 százalékos energiamegtakarítás érnek el.
A minisztérium szerint eddig 6300 pályázó jutott a támogatáshoz, akiknek összesen 30 milliárd forintnyi összeget fizettek ki. Ezzel
a pályázat 73 milliárd forintos keretének a fele sem fogyott még el, pedig a program már második éve fut.
A program, bár nagy várakozások övezték, már a kezdetekor sem hozta a várt érdeklődést. Azóta hiába könnyítettek az adminisztráción, csökkentették a jogosult lakóépületek életkorát, módosították többször is a kiírást, terjesztették ki a nyugdíjasokra, és helyeztek nagyobb hangsúlyt a vidéki otthonokra, az emberek vonakodnak belevágni a számottevő önerőt igénylő, és a hitel révén évekre szóló fizetési kötelezettséggel is járó programba.
Pedig egy ilyen programmal 20 évre rendbe lehetne tenni egy lelakott lakást.
Három éve kivárnak az otthonfelújítók, a futó programok alig valakit hoznak lázba. Az Otthonfelújítási Program kihasználtsága mindössze 0,45 ezrelék.