Be kellene tiltani az alkohol árusítását a repülőtereken a kora reggeli órákban a Ryanair vezérigazgatója szerint. Michael O’Leary a Timesnak adott interjújában ezt azzal indokolta, hogy míg tíz évvel ezelőtt hetente egy rendzavaró utas volt a kora reggeli járataikon, mára ez a probléma napi szintűvé vált.
Ez egyre nagyobb kihívássá válik minden légitársaság számára. Nem értem, miért szolgálnak fel italt a repülőtéri bárokban reggel öt vagy hat órakor. Kinek van szüksége sörre ilyen korán?
– értetlenkedett O’Leary.
A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a Ryanair járatain általában nem szolgálnak fel kettőnél több italt egy utasnak, és szerinte a repülőtereken is be kellene vezetni a kétitalos korlátozást. Arra nem tért ki, hogy a Ryanair-gépeken korlátozná-e az alkohol felszolgálását.
A The Guardian szerint Nagy-Britanniában sokak számára hagyománynak számít a repülés előtti sörözés, ugyanakkor a repülőgépen történő ittas rendzavarás bűncselekménynek minősül, és akár 5000 font pénzbírsággal, valamint két év börtönnel is büntethető.
A kormány emberére akadt a Ryanair nagyszájú vezérében, de az ír milliárdos a kiskapuk keresésében is verhetetlen, a piac pedig szent és sérthetetlen a szemében. Mit érdemes tudni a hvg.hu-nak adott keddi exkluzív interjújában Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterről keresetlen módon nyilatkozó Michael O’Learyről?
Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila