Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A kiadásaikban nagyobb súllyal jelennek meg azok a tételek, amikre semmiféle árstop nem vonatkozik.
Átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban a huszonévesek, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis a fiatalok árérzete továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál, ami 1,4 százalék volt februárban. Mindez a 19-29 éves korosztály elégedettségét és jövőbeli várakozásait vizsgáló K&H ifjúsági index felméréséből derül ki, amit kedden tettek közzé. Érdekes, hogy a középkorúak is hasonlóan többszörös drágulást érzékeltek a valósnál.
A vizsgálat készítői megállapítják, hogy

A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalék pedig árcsökkenést vár.
A hivatalos adatok szerint az éves infláció 1,4 százalékos volt idén februárban. Az, hogy ennél jóval többnek érzékelik, több oka is lehet, de leginkább az, hogy az élelmiszerekre vonatkozó árrésstop torzítja a valós képet. A fiatalok mindennapi kiadásaiban ugyanis nagyobb súllyal jelenhetnek meg azok a tételek – szolgáltatások, szórakozás (borítóképünkön egy Beton.Hofi-koncert közönsége, fotó: Cabrera Martin) –, ahol az árak emelkedése különösen erősen érzékelhető.
A felmérés készítői szerint jó hír, hogy mindkét érték csökken a korábbi évekhez képest: 2023 februárjában még átlagosan 26, 2024 és 2025 februárjában pedig 19-19 százalékra becsülték az éves inflációt. A mediánérték is jelentősen csökkent, ez 2023-ban még 22 százalék volt, vagyis 9 százalékponttal 13 esett. Kiemelték, hogy az idei első negyedévben jelentősen, a korábbi évekre jellemző 3-7 százalékról 14 százalékra nőtt azok aránya, akik nem tudtak válaszolni a kérdésre, vagyis bizonytalannak látják az árak alakulását. Ez egyébként inkább a nőkre volt igaz: 24 százalékuk mondta ezt.
https://hvg.hu/gazdasag/20260408_inflacio-marcius-meglepetes-kilatasok-iran
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Balogh János rendőr altábornagy vezetői megbízását visszavonták.