Meglepetést hozott a friss inflációs adat, sokkal kisebb a drágulás, mint ahogy várták

Visszaesett az infláció 2 százalék alá. Az élelmiszerek jelentős áresése, a rezsiszámítással történt trükközés és a viszonylag alacsony benzinár is segített.

Minden elemzői várakozásnál kisebb volt az infláció májusban. A Központi Statisztikai Hivatal most tette közzé a májusi adatokat. Ezek szerint

1,8 százalékkal voltak átlagosan magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban.

Egy hónap alatt, áprilisról májusra nem változott az átlagos árszint.

A legtöbb elemző arra számított, hogy az áprilisi 2,1 százalék után minimálisan gyorsulni fog az infláció, még a legoptimistábbak is csak azt várták, hogy marad az áprilisi szinten. Egy napja, amikor a Portfolio bemutatta az elemzői véleményeket, 2,1 és 2,4 százalék között voltak a várakozások, ehhez képest komoly meglepetés az 1,8-as adat. Az infláció februárban és márciusban járt már idén a 2-4 százalékos jegybanki célsáv alsó határa alatt, most pedig újra – abban azért egyetértenek a szakértők, hogy ez átmeneti állapot, az év második felére gyorsulni fog.

Részletesen a következőképp állt össze az adat:

  • az élelmiszerek ára átlagosan 0,5 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor volt;
  • a szolgáltatásoknál 4,3 százalékos volt az áremelkedés;
  • az alkoholos italok és a dohány 3,3 százalékkal drágult;
  • a tartós cikkek 2,4 százalékkal kerülnek többe;
  • a ruhák 1,1 százalékkal;
  • az egyéb termékek nevű csoport, benne az üzemanyagokkal, gyógyszerekkel, háztartási cikkekkel, 0,4 százalékkal drágult;
  • a háztartási energia áránál pedig 2 százalékos csökkenést mért a KSH.

Magyarország különleges helyzetben van most: amíg a világ szinte minden részén nő az inflációs nyomás, nálunk egyelőre jók a számok. Ezt részben az okozza, hogy még az Orbán-kormány mesterségesen lenyomta több élelmiszer és a benzin árát, és eddig Magyar Péter kabinetje sem nyúlt hozzá ezekhez a mesterséges torzításokhoz. De lassan az is látszani fog a számokon, hogy a választás estéje óta óriásit erősödött a forint – ez utóbbi hatását azonban még korai volna várni, hogy a mostani számokon lássuk.

Az élelmiszereknél sokat segített korábban az, hogy a világpiaci árak nagyot estek, de az iráni háború ennek véget vethet. Most úgy jött ki az alig 0,5 százalékos élelmiszer-infláció, hogy ha ebből kivesszük a házon kívüli – tehát éttermi, munkahelyi, iskolai, óvodai, büfés – étkezés 6,2 százalékos áremelkedését, akkor azt kapjuk, hogy a bolti élelmiszer-vásárlás 2,1 százalékkal még olcsóbb is lett, mint egy éve. A húsok és halak 3,8 százalékkal olcsóbbak, mint tavaly ilyenkor, a tejtermékek 5,5, a zsiradékok 2,7, a péktermékek és édességek 0,8, a zöldségek és gyümölcsök 0,7, a fűszerek pedig 1,1 százalékkal kerülnek kevesebbe az egy évvel ezelőttinél.

Az üzemanyagoknál már egy kisebb, 2 százalékos drágulást mért a KSH, de a védettnek nevezett ár miatt ez még bőven az elviselhető szinten van. Egy éve ilyenkor egy liter 95-ös benzin átlagosan 586 forintba került, ugyanennyi gázolaj 585-be, ehhez képest nem túl nagy drágulás a mostani, mesterségesen 595, illetve 615 forintban meghatározott ár. Hogy ez később milyen bajokat okozhat, az más kérdés, most javítja a statisztikát.

A kormányváltás legelső gazdasági következménye az lett, hogy négyéves csúcsra erősödött a forint – sőt, ez még azelőtt megtörtént, hogy a kormány hivatalosan megalakult. Ez leginkább a tartós termékek árában fog majd látszani, hiszen azokat, illetve azoknak az alapanyagait hozzák be leginkább külföldről. De még nem most, hiszen a májusi statisztikában még leginkább olyan termékek árai látszanak, amelyeket a boltosok április előtt szereztek be a nagykereskedőktől. Ahol igazán fontos a forintárfolyam, a bútorok és a háztartási tartós cikkek, 2, a járművek 2,7 százalékkal drágultak, az elektronikai áruk pedig 0,7 százalékkal olcsóbbá váltak az egy évvel korábbihoz képest.

A rezsi leginkább a módszertan miatt hoz érdekes számokat: most épp 2 százalékos áresést mért a KSH, úgy, hogy ezen belül a vezetékes gázra 7,1 százalékos árzuhanást – miközben a gáz ára fix hatósági. Az MNB hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy a januári hidegben adott rezsitámogatás összességében még jobban csökkenti az inflációt a következő hónapokban, mint amennyire a nagyobb hideg miatti többletfogyasztás megnövelte. Korábban már részletesen bemutattuk, hogy a módszertan igencsak problémás.

https://hvg.hu/360/20260311_ksh-inflacio-cpi-rezsi-rezsistop-elszamolas-lakossagi-energia-statisztika

A szolgáltató szektorban a 4,3 százalékos éves drágulás február óta a legmagasabb, igaz, az egyhavi átárazás a meglepően magas áprilisi 0,7 után most már csak 0,2 százalékos volt. A külföldi üdülés 15,6, a járműjavítás 8, a testápolási szolgáltatás 7,8 százalékkal drágult.

Külön problémát okoz, hogy mostanra esett ki a bázisból az utolsó néhány olyan tétel, ahol tavaly tavasszal vállaltak a cégek kormányzati nyomásgyakorlásra önkéntesnek nevezett árkorlátozást. A telefon- és internetdíjak így most, hogy a tavaly májusi, akkor épp lenyomott szinthez viszonyítjuk, 5,7 százalékos emelkedést mutatnak, a banki díjakat is tartalmazó, „fel nem sorolt szolgáltatások” elnevezésű soron pedig 1,1 százalékos az emelkedés – és ezen még nem is látszik az, hogy gyakorlatilag minden bank díjemelést jelentett be nyárra.

Abban egyetértenek a szakértők, hogy az év második felében ennél jóval nagyobb lehet az infláció, a toleranciasáv 4 százalékos felső határa fölé is felmehet – ezt már a kormányváltás előtt is elmondták, tehát itt még nem a politika változásának kell betudni azt, hogy nagyobb drágulás várható. A legnagyobb kérdés az, hogy az energiaválság mit fog okozni: nemcsak azt nem tudjuk még, hogy a benzin mesterségesen nyomott ára meddig tartható fenn, hanem azt sem, hogy a szállítás költségein vagy épp az élelmiszerek piacán a műtrágya megugró árában mikor jelenik meg a külföldi drágulás.

Az MNB mindenesetre májusban még óvatos maradt, és nem nyúlt hozzá az alapkamathoz. Ezt azzal indokolták, hogy a forint ereje és az ország kockázati felárának javulása már a kamatcsökkentés irányába mutat, de még ki kell derülnie, hogy a mostani folyamatok mennyire tartósak.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?