2,5 milliárd forintot kapott a vagyonvisszaszerzési hivatal

Egy másik, kevéssé ismert, pedig nagy hatalmú hivatalban ellenben kezdhetnek aggódni.

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vadonatúj, még nem szerepel a költségvetésben, ezért a kormány a Központi Maradványelszámolási Alapból vett ki pénzt a működtetésére.

A 2,5 milliárd forintból 900 millió jut bérre és annak járulékaira, 540 millió dologi kiadásokra (azaz a működéshez szükséges berendezésekre és eszközökre) és egy kicsivel több mint egy milliárd beruházásokra – még nem tudni, hogy hol és milyenre.

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) viszont nem biztos, hogy szüksége lesz jövő évi költségvetésre, mert az igazságügyi miniszternek szeptember végéig kell jelentést tennie arról, hogy magára az SZTFH-ra szükség van-e.

Ezt a nagyon széles hatáskörű szervet – vezetője jelenleg a közvélemény számára ismeretlen Nagy László, de korábban Orbán Viktor bizalmasa, Biró Marcell későbbi nemzetbiztonsági főtanácsadó volt az – 2021-ben hozták létre a kormánytől független hatóságként, és összegyűjtötték oda a bányaügyet, a dohánykereskedelmet, a szerencsejáték-felügyeletet, a elszámolók névjegyzékét, a koncessziós ügyeket. Ezek mind igen jelentős témák, a hivatal azonban teljes titokzatosságban működik.

A kormány most azt mondta ki, hogy szükséges a működésének átvilágítása, illetve a kapcsolódó törvényi szabályozás felülvizsgálata arra figyelemmel, hogy az SZTFH megszüntetése – illetve az általa ellátott feladatoknak a kormány által irányított szervek általi ellátása – milyen szabályozási megoldásokkal hajtható végre.

Magyarán: azt vizsgálják, hogy meg lehet-e szüntetni, visszaadva feladatait azoknak a kormányszerveknek, amelyektől öt évre elvették.

Képünkön Unger Anna Róza és Tasnády Katalin láthatók a Parlamentben. Forrás: Cabrera Martin / HVG

Hozzászólások