Vonattal közvetlenül is eljuthat majd a montenegrói tengerpartra

A Budapest és a montenegrói tengerpart között a jövő nyáron újra meginduló közvetlen vasúti összeköttetés is téma volt Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár és Branimir Gvozdenovic montenegrói fenntartható fejlődési és turisztikai miniszter csütörtöki budapesti tárgyalásán.




Ez fog történni a következő 4 évben

A Citibank nemrég publikálta a globális gazdaságról szóló négyéves kitekintését. Európát és az Egyesült Államokat illetően a bank közgazdászai úgy számolnak, hogy továbbra is maradtak kockázatok, ám a döntéshozók mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy elkerüljenek egy esetleges válságot. Kína tekintetében a bank szakértői úgy vélik, továbbra is kérdéses az ország gazdasági pályának középtávú fenntarthatósága, illetve a gazdasági növekedés mértéke is.



Ímmel-ámmal vették csak a magyar kötvényeket

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kötvényaukcióján gyenge volt a kereslet. Az adósságkezelő a meghirdetettnél kisebb összegben értékesített 3, 5 és 10 éves kötvényeket jelentős aukciós hozamcsökkenéssel csütörtökön, de mindhárom lejárat esetében 3 bázisponttal a másodpiaci referencia hozam felett.


A 12 legjobb magánrepülő, amit most megvehet – fotók

Úgy fest, semmilyen gazdasági visszaesés nem tudja visszafogni a magánrepülőgépek piacának bővülését. Ma már sokan azért döntenek a privát jetek használata mellett, mivel elegük van a légitársaságokból és a biztonsági kapuknál kígyózó sorokból. Sok vállalkozás arra ösztönzi az utazókat, hogy vásároljanak bizonyos részesedést a magángépből, mivel így olcsóbban tudnak kijönni.


Devizahitelek: Varga szerint a kormány konzultációt kezd

A kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázódása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni – mondta a nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.


Lehuppant a forint

Gyengült kissé a forint a bankközi devizakereskedelemben csütörtök délelőtt. Az eurót háromnegyed tizenegykor 294,35 forinton jegyezték a kora reggeli 293,98 és az előző délutáni 293,78 forinttal szemben.


Rekordra ugrott az olasz munkanélküliség

A várakozások feletti mértékben emelkedett és rekordot ért el szeptemberben az olasz munkanélküliségi ráta - közölte csütörtökön az Istat olasz állami statisztikai hivatal.


Befagyasztaná a Fidesz a gázcégek rendszerhasználati díját

A Fidesz a földgázellátási törvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a rendszerhasználati és egyetemes szolgáltatási díjakat határozatlan ideig ne módosíthassák. Ezt Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője jelentette be csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon.



Sztrájkbizottságot alakítottak a mozdonyvezetők

A Mozdonyvezetők Szakszervezete szerdán megalakította sztrájkbizottságát, miután a munkáltató 2014. január 1-jei hatállyal felmondta a 10 éve folyamatosan alkalmazott mozdonyvezetői bértáblát - közölte a szakszervezet.


Százmilliókért adott el OTP-részvényeket Csányi helyettese

Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese 2013. október 30-án, az OTP Bank Nyrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4494 forint/darab átlagáron 50 ezer darab OTP törzsrészvényt értékesített – közölte a bank csütörtökön.


Tovább hízott a külkertöbblet

Az idén augusztusban a kivitel értéke 6,4 milliárd eurót (1911 milliárd forintot), a behozatalé 5,8 milliárd eurót (1728 milliárd forintot) tett ki, a külkereskedelmi aktívum 613 millió euró (184 milliárd forint) volt, míg egy évvel korábban 606 millió euró - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


Alig változtak az ipari termelői árak szeptemberben

Szeptemberben a belföldi árváltozás és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak átlagosan az előző havi szinten maradtak. Jelentősebben csak a bányászatban és a kőfejtésben csökkentek az árak, a feldolgozóipari ágazatokban összességében kismértékben nőttek, míg az energiaiparban enyhén mérséklődtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


Rossz hangulatra számítanak a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,18 pontos emelkedéssel, 18 829,42 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest 0,03 százalékkal erősödött.


Álmosan kelt a forint

Gyengült a forint a nemzetközi devizakereskedelemben: az eurót csütörtök reggel hét órakor 293,98 forinton jegyezték az előző délutáni 293,78 forinttal szemben.


Nem kapnak extra pénzt a kórházak

Bár az intézkedési terv elkészült, és az egészségbiztosítási alapban is van 54 milliárdos többlet, csak az eredetileg rendelkezésre álló 30 milliárd forintos összegen osztozhat az összes eladósodott kórház, semmiféle extra pénzt nem kaphatnak – írja a Népszabadság.