OTP-részvényekhez juthat az állam

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) OTP-részvényre váltható kötvények vásárlásával potenciálisan 5 százalék fölé növelte részesedését az OTP Bankban - közölte a pénzintézet pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.


Ferihegyen vizsgálódik az MNV

A Budapest Airport Zrt. 2012 novemberében újabb teljesítési jelentést nyújtott be, miszerint a teljes, még hátralévő fejlesztési kötelezettséget - amelyet a privatizációs szerződésben vállalt - túlteljesítette. Az MNV Zrt. ugyanakkor ezt a jelentést még nem fogadta el, vizsgálja a jelentést.




Nem kapcsolták le a Mal Zrt. energiaellátását

Nem állította le a Bakonyi Erőmű Zrt. az ajkai timföldgyár energiaellátását - erősítette meg az MTI információját Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója pénteken.


Hol a legjobb bankolni? Itt megtudhatja

A lakossági ügyfelek tájékozódását segítő számlaválasztó programot indított el honlapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Az interaktív internetes alkalmazás összehasonlíthatóvá teszi a forint folyószámlák, a betéti bankkártyák és a belföldi forint pénzforgalmi műveletek kondícióit, ezzel is segítve a szolgáltatók közötti versenynek az érvényesülését a fogyasztók javára.



Üzent a miniszter: mindenki egyen több halat

Mintegy 10 ezer tonnával növelhető 2014 után, azaz az új uniós költségvetési ciklusban a magyar haltermelés, amennyiben az EU-ban a korábbi magyar javaslatot elfogadva megnövelik az édesvízi haltartás támogatását - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Tiszafüreden.


Elriasztjuk a befektetőket az unortodox gazdaságpolitikával

Magyarország helyett Romániát választhatja a Vodafone új szoftverfejlesztő központjának székhelyéül, ennek döntően a kedvezőbb adókörnyezet lehet az oka. Az amerikai nagykövet szerint pedig az unortodox gazdaságpolitikai lépések miatt bizonytalan befektetői környezetben ódzkodnak a cégek beruházni.


Rossz a trafiktörvény a szakszervezetek szerint

Közös petícióban tiltakozik a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete, valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, mert szerintük a kormány úgy államosítja a dohánytermékek kiskereskedelmét, hogy azzal kockára teszi a kiskereskedelmi szektorban foglalkoztatott munkavállalók tízezreinek munkahelyét. Ezért a trafiktörvény módosítását kérik.


Orbán: "nincs kényszerzubbony"

Sikerült érvényesíteni a magyar nemzeti érdekeket a tervezett bankunióval kapcsolatban az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli tanácskozásán - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a csúcstalálkozó pénteki befejezése után tartott sajtótájékoztatóján.



Veszélyes a kínai ingatlanpiac

Jövőre is emelkedő árakra lehet számítani a kínai ingatlanpiacon, egyes helyeken pedig továbbra is magas a piaci buborékok kialakulásának veszélye - figyelmeztet a Kínai Társadalomtudományi Akadémia újonnan kiadott zöld könyvében.


Döntöttek: 20 évvel tovább működhet a paksi blokk

Az Országos Atomenergia Hivatal pozitív döntést hozott a paksi atomerőmű egyes blokkjának üzemidő-hosszabbítási kérelméről – jelentette be Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója Pakson, azon az ünnepségen, amelyet az egyes blokk indításának harmincadik évfordulója alkalmából rendeztek pénteken.


Olcsóbb lehet jövő héttől a gázolaj

Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében változatlan árakat, a gázolaj esetében három forint árcsökkentést indokolnak jövő hétfőn - közölte előrejelzésében a GKI Energiakutató Kft. A fentiek alapján várhatóan a benzin kiskereskedelmi átlagára 403 forint marad, a gázolaj ára 415 forintra csökkenhet december 19-én, szerdán.



Csökkent az infláció az EU-ban

Mérséklődött a fogyasztói árak emelkedésének üteme novemberben az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt - közölte pénteken az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.


Erősödött délelőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 16,98 pontos nyitás után erősödött pénteken délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 17 823,30 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 5,28 pontos, 0,03 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 22,26 ponttal magasabb.



"Bölcsész vagyok, multinál dolgozom, burokban élek"

Céges tréningek, nyelvtanfolyamok, vállalati befizetés az önkéntes nyugdíjpénztárba, odafigyelés a dolgozók egészségére. Ilyen környezetbe csöppen az a pályakezdő bölcsész, aki az egyetemi kutatóműhelyek helyett multiknál, egy szolgáltató központban kap állást. Ha nem dugnák ki a fejüket az irodából, a magyar valóságból szinte semmit nem érzékelnének. A hvg.hu fiatal munkavállalókról szóló cikksorozatának következő része.