Pluszba lendült zárásra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,97 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 19 192,76 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.


Kevesebb EU-s pénzt kaphat Magyarország 2014 után

A Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke szerint jelenleg úgy tűnik, hogy Magyarország a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a korábbinál mintegy 20 százalékkal kevesebb forrásra számíthat.


Varga elismerte, nem kért nyugdíjcsökkentést az IMF

A közszféra méretének csökkentésében és az adóbeszedés hatékonyságának növelésében például egyetért tárgyalópartnereivel a magyar kormány, a nyugdíjak, valamint a munkavállalói jövedelmek csökkentését azonban továbbra sem támogatja - válaszolta korábbi közléseinek megfelelően az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy képviselői kérdésre.


Nem ütközik EU-s jogba a chipsadó

Elfogadta a magyar kormány érvelését az Európai Bizottság azzal kapcsolatban, hogy a népegészségügyi termékadóról szóló törvény rendelkezései nem ütköznek az uniós jogba.


Holnap érheti meg igazán bankbetétet lekötni!

Stabilan tartják piaci pozíciójukat a takarékok a lakossági forint-megtakarítások gyűjtésében, a Takarékszövetkezeti Integráció az állomány mintegy hatodával rendelkezik. A klasszikus takarékbetétkönyvek már visszaszorulóban vannak. Október 31-e a Takarékosság Világnapja, a takarékok erre külön is készülnek.


Origo: máris visszavonnának Matolcsyék két adót

Máris visszakozna a kormány a legutóbbi Matolcsy-csomag egyes elemeitől, mert azokkal többet ártanának, mint használnának. Mindez az iparűzési adót, valamint a cafeteria szigorítását érintené, és 75 milliárdos bevételkieséssel járna – írja az Origo.


Erősödött reggelhez képest a forint

Erősödött kedden a forint: az eurót délután négy órakor 284,22 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a kora reggeli 285,31 és a hétfő késő esti 284,95 forinttal.


Fazekas: a sertéstenyésztésben nagy jövő van

Megújulhat a magyar sertéságazat a piaci szereplők összefogásával, és elérheti a tíz évvel ezelőtti szintet a termelést, és a foglalkoztatást tekintve is - mondta Fazekas Sándor kedden Orosházán, az Orosházi Gazdakörök konferenciáján.


Az irigyelt német nyugdíjasok is elszegényednek?

Sok magyar szívesen cserélne a német nyugdíjasokkal, akikről legtöbb honfitársunkban az a kép él, hogy jobban néznek ki és sokkal többet is költenek, mint amennyit mi aktív korunkban valaha is fogunk. Egy friss német prognózis szerint ugyanakkor 2030-ra a német időseknek is vége lehet a jó világnak.


Simor: szűk többség szavazott a kamatcsökkentésre

A monetáris tanács előtt a 6,5 százalékos alapkamat tartására, valamint 0,25 százalékos csökkentésére vonatkozó javaslat volt, a szűk többség a csökkentésre szavazott, így az alapkamat 6,25 százalékra módosult - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.


Monetáris Tanács: alacsonyabb kamatszintre van szükség

A várható inflációs és pénzpiaci folyamatokat, valamint a tartósan gyenge keresletet figyelembe véve a jelenleginél alacsonyabb kamatszint indokolt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa októberi kamatdöntő ülését követően kiadott közleményében, kedden.



Drasztikus nyugdíjcsökkenés jöhet 15-20 éven belül

Jelentős adóváltozások lesznek a hazai megtakarítási piacon, például meghosszabbodik a nyugdíj-előtakarékossági számla felhalmozási időszaka. A takarékoskodásra úgy tűnik, szükség is lesz: a szakemberek szerint 15-20 éven belül súlyos állami nyugdíjcsökkentés lesz.


Elemzők: IMF-megállapodás nélkül is lehet további kamatcsökkentés?

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai kamatdöntő ülésén 6,25 százalékra csökkentette az alapkamatot, így folytatódhat az augusztusban kezdődött csökkentési kurzus. Elemzők szerint a forint/euró árfolyamra a 25 bázispontos döntés nem lesz nagyobb hatással, viszont ha megmarad a kedvező külpiaci hangulat, akkor jövőre akár IMF-megállapodás nélkül is további csökkentések jöhetnek.


Csökkent délutánra a BUX vesztesége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 10,82 pontos nyitás után kedd délelőtt csökkent, majd délután két óráig emelkedett, azután ismét gyengülésnek indult. A BUX 14 óra 30-kor 19 103,07 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 6,72 pontos, 0,04 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 4,10 ponttal magasabb.


Még bizonytalan, kinyit-e szerdán a New York-i tőzsde

A tőzsdeüzemeltetőket tömörítő tanács keleti parti idő szerint kedd délelőtt próba üzemmódban beindítja tartalék kereskedési rendszerét, és valószínűleg ennek eredményei alapján döntik majd el, kinyitják-e szerdán a New York-i tőzsdét.



A forintbetétek hatoda a takarékoknál fial

A lakosság hitelintézeteknél lévő 6524 milliárd forintnyi megtakarításából az eső félévben 1161 milliárd volt a szövetkezeti hitelintézeteknél, az augusztus végi adatok szerint az integrált takarékok a TakarékBankkal együtt 1002 milliárd forint összegű lakossági forintbetétet kezelnek, a teljes piac mintegy hatodát - közölte az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) kedden az MTI-vel.



Merrill Lynch: újabb magyar megszorítások jönnek

Az Európai Bizottság a jelek szerint a vártnál erőteljesebb álláspontra helyezkedett a magyar államháztartási deficitcél ügyében, ezért valószínűsíthető, hogy a magyar kormány hamarosan újabb egyenlegjavító lépéseket jelent be - jósolták kedden londoni elemzők.