Rosszul fogytak a négyéves román államkötvények
Romániában a négyéves államkötvényeknek csupán a negyedét sikerült értékesíteni csütörtökön, azokat is csak magasabb hozammal a májusi aukcióhoz képest.
Romániában a négyéves államkötvényeknek csupán a negyedét sikerült értékesíteni csütörtökön, azokat is csak magasabb hozammal a májusi aukcióhoz képest.
MTI
Megtéríti a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődjében érintett három önkormányzat beragadt pénzeszközeit a kormány – jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
MTI
Az új görög kormány arra fogja kérni nemzetközi hitelezőit, hogy két évvel hosszabbítsák meg a pénzügyi segítség feltételeként szabott takarékossági program végrehajtásának határidejét - mondta csütörtökön az egyik görög párt tisztségviselője.
MTI
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya májusban 115,9 milliárd forint volt, az idén az első öt hónapban a deficit 344,1 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön. Az adatok megegyeznek az előzetesen közölt számokkal. Tavaly az első öt hónapban 724,2 milliárd forint volt a deficit.
MTI
A Magyarországnak összeállítandó IMF-hitelprogram bizonyosan csökkenti majd rövid távon a magyar befektetési eszközöket terhelő - a térségi átlagnál magasabb - kockázati felárakat, de ahhoz, hogy ez a hatás tartósabban, középtávon is érvényesülhessen, a programnak további gazdasági reformokra és gazdaságpolitikai váltásra is ösztönöznie kellene a magyar kormányt - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
MTI
Magyarország továbbra sem kívánja módosítani a jövedéki adóról és az ágazati különadóról szóló törvényt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A kormány szerint az Európai Bizottság által vitatott magyar jogszabályok teljes mértékben megfelelnek a közösségi jognak és készek arra, hogy magyar álláspontot mindhárom kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bíróság előtt is megvédjék.
hvg.hu
Soha akkora összeget nem fordítottak a magyar gazdaságban emberfők kiművelésére, mint az elmúlt húsz évben. A felnőttképzés támogatására kifizetett pénzeknek azonban csak kisebb hányada ment el hasznos képzésre. A pénz nagyobb része azt a készséget fejlesztette, amiben az iparág egyes szereplői amúgy sem voltak rosszak: az ügyeskedést.. A hvg.hu korrupcióellenes sorozata.
hvg.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 109,37 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30 órakor 17 773,09 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 18,14 pontos, 0,10 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 91,23 ponttal magasabb.
unknown
Az Európai Bizottsághoz még nem érkeztek meg a kormány levelei a jegybanktörvény módosításáról, de az uniós végrehajtó testület tud arról, hogy azokat elküldték, és várja a dokumentumokat.
MTI
A Médiatanács szóvivője levélben tájékoztatta a Neo FM vezérigazgatóját arról, hogy a hatóság tegnapi döntése mind a cég által felajánlott váltó, mind a társaságot érintő csődvédelem tekintetében jogszerű volt - közölte csütörtökön az MTI-vel a hatóság szóvivője. Kiricsi Karola szerint a levélben cáfolják a csatornát működtető vállalkozás vezetőinek állítását, miszerint a médiatanács nem mondhatta volna fel a társaság médiaszolgáltatási szerződését.
MTI
Öt év után újra bővül a magyar sörpiac a Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai szerint, tavaly Magyarországon a tagvállalatok által értékesített sör mennyisége 3,8 százalékkal haladta meg az előző évit - közölte Csíkné Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI
A magyar állam 100 százalékos mértékű, egyedi állami készfizető kezességet vállal a BKV adósságállományának megújítására szolgáló hitelszerződések alapján, a Budapest Főváros Önkormányzata által vállalt készfizető kezességekre, együtt összesen legfeljebb 62 milliárd 675 millió forint értékben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel csütörtökön.
MTI
Magas túljegyzésre megemelt összegben, az előző aukcióhoz képest jelentős hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki, két heti rendszerességgel tartott aukcióján.
MTI
Az LMP őszre elkészíti saját alternatív költségvetését – jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt szóvivője. Heltai László szavai szerint ebben a munkahelyteremtésre, a tudás társadalmának megteremtésére, illetve az egészséges környezet fenntartására összpontosítanak majd.
MTI
Hároméves mélyponton az euróövezet második negyedévi gazdasági teljesítménye a Markit gazdaságkutató adatai szerint.
MTI
Könnyítene a hitele feltételein Görögország az eurózóna pénzügyminisztereinek legközelebbi luxemburgi találkozóján, ahol a Spanyolországnak és Ciprusnak szánt segítő csomagot is tárgyalni fogják.
hvg.hu
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) megkapta Varga Mihály tárca nélküli miniszter és Simor András MNB-elnök levelét a jegybanktörvény módosításáról és megvizsgálja annak tartalmát - tájékoztatta Iryina Ivaschenko, az IMF budapesti rezidens képviselője a Reuters és a Dow Jones hírügynökségeket.
MTI
Az Európai Bíróság szerint az áfalevonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt is csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 109,37 pontos nyitás után kezdetben csökkent, majd emelkedett csütörtökön délelőtt.
MTI
Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen.
MTI
MTI
hvg.hu