Az OTP Magánnyugdíjpénztár is visszafizeti a költséglevonásokat

A PSZÁF elfogadta az OTP Magánnyugdíjpénztár felügyeleti határozat teljesítéseként hozott intézkedéseit, amelyek révén a pénztár visszatéríti tagjainak a korábbi jogosulatlan költséglevonásokat. A jogvita lezárult, így a felek közösen kérték a bíróságtól a téma kapcsán indított közigazgatási per megszüntetését.


Fellegi: júniusban kezdődhetnek az IMF-tárgyalások

Minden reményünk megvan arra, hogy az IMF/EU-tárgyalások valamikor júniusban el tudnak kezdődni - mondta Fellegi Tamás egy konferencián csütörtökön. Azonban nem tartott reálisnak egy június végi, július eleji megállapodást, inkább egy őszi időpontot valószínűsített.



Recesszióban a spanyol gazdaság

A spanyol gazdaság recesszióba került az első negyedévben - az ország statisztikai hivatalának csütörtökön ismertetett végleges adatai szerint.



Jobb nemzetközi hangulat javíthatja a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,41 pontos emelkedéssel, 16.594,55 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,34 százalékkal erősödött.






Új ingatlanadó: az ingatlanfejlesztőknek fáj majd leginkább

Az ingatlanadóval már párszor megfenyegetett ingatlantulajdonosok ijedten, az ingatlanhasznosítók pedig értetlenkedve és felháborodva reagáltak arra a tervre, hogy az önkormányzatok megadóztathatnák azokat az tulajdonosokat, akiknek az ingatlana helyi településrendezési jogszabály-módosítás vagy közpénzből megvalósuló beruházás révén értékesebb lesz. Az értéknövekedési hozzájárulás kivetésének a nem kevés jogszabályi feltételen túl több gyakorlati akadálya is van.


MN: véget ér az offshore-amnesztia

Nem hosszabbítaná meg a szaktárca az év végén megszűnő offshore-adóamnesztiát, így ősszel rohamra indulhatnak a külföldi vagyonukat hazahozni akaró, és a mentességért akár adófizetésre hajlandó üzletemberek; a lehetőség eddig 35 milliárd forintot csábított haza - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.


Varga Mihály: a kormánynak nincsenek feltételei az IMF-fel szemben

Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat.


Itt a B-terv a Nabuccóra

A Nabucco konzorcium szerdán benyújtotta a tervezett Nabucco gázvezeték módosított változatára, a "Nabucco West" megépítésére vonatkozó ajánlatát az azerbajdzsáni Shah Deniz II konzorciumnak. A gázvezeték a bolgár-török határtól a Bécs melletti Baumgartenbe és azon túl szállítana gázt a Kaszpi-térségből - tájékoztatta szerdán a társaság az MTI-t.


Ausztrál kézbe került Európa legnagyobb gázhálózata

A Magyarországon is érdekelt német energiaóriás, az E.on az ausztrál Macquarie befektetési bank által vezetett konzorciumnak 3,2 milliárd euróért adta el Európa legnagyobb kiterjedésű, 12 ezer kilométeres gázhálózatát.


Lecserélték a közmédia értékesítési vezetőjét

Galavics Andrást, a Magyar Rádió volt kereskedelmi igazgatóját nevezték ki az MTVA Sales House igazgatójává, ő felel egyebek mellett az m1, az m2, a Magyar Rádió összes csatornája, a Duna Televízió, valamint a közmédia internetes hirdetési felületeinek értékesítéséért - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel.


Este is tartotta magát a forint

Este tartotta a forint délutáni erősebb árfolyamát a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi kereskedelemben: este hét óra körül az eurót 294,97 forinton jegyezték a délutáni 294,75 forint és a reggeli 297,15 forint után.


MGYK: veszélybe kerülhet a gyógyszerellátás a Széll Kálmán-terv 2.0-val

A gyógyszertárak működését és ezzel a lakossági gyógyszerellátást veszélyeztethetik a Széll Kálmán-terv 2.0 forráskivonásai – mondta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke egy szerdai sajtóbeszélgetésen. Hankó Zoltán a következmények között említette a hatósági ár bevezetését, illetve azt, hogy jelentősen nőhet a gyógyszerek ára.



Legolandba indít járatot Budapestről a Ryanair

Mostantól szerdán, pénteken és vasárnap 13.20-kor indul Budapestről a dániai Billundba a Ryanair jól ismert Boeing 737-800 típusú repülőgépe - közölte a Budapest Airport. A dániai kisváros a Lego-gyár központjaként, valamint az itt található Legoland parkról ismert.