Csökkenés várható a nyugat-európai tőzsdéken

Londoni értékpapír-forgalmazók szerint a londoni tőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 kilencven pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 száz pont körüli eséssel nyithat csütörtökön, továbbra is az euróövezeti aggodalmak miatt.



Csökkentek a Magyar Telekom bevételei

A harmadik negyedévben a Magyar Telekom konszolidált bevételei az egy évvel korábbihoz képest 1,7 százalékkal 152 milliárd forintra mérséklődtek, a nettó nyereség 13,3 milliárd forint volt, 45,6 százalékkal csökkent, míg az első kilenc havi, 438,2 milliárdos bevétel 3,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a nettó profit pedig 42,2 százalékkal 32,9 milliárdra esett.


Ázsiában is megriadtak: zuhanás a tokiói tőzsdén

A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön visszatért a meredek lejtőre, mint a világon mindenütt, Ázsiában is megriasztotta a befektetőket az olasz állampapírok hozamának növekedése, mert ez arra vallhat, hogy az euróövezeti államadósság-válság még nincs túl a legrosszabbon.



Papandreu az utódjáról tárgyalt

Lukasz Papademosznak a tervezett görög nemzeti egységkormány élére történő kinevezéséről tárgyalt szerda este Jeórjiosz Papandreu még hivatalban lévő miniszterelnök és Antonisz Szamarasz konzervatív ellenzéki vezető - közölte egy kormánytisztviselő.


Mínuszban zárt a New York-i tőzsde

A hét harmadik napján már komoly mínuszokkal zártak az indexek az amerikai értékpapírpiacokon, a hétfő-keddi erősödés után szerdán már veszteséggel nyitottak, s a mutatók tovább zuhantak - csaknem három százalékkal - az Olaszországgal kapcsolatos befektetői aggodalmak felerősödése miatt.





Visszaesett Kínában az autóeladás

A kínai autóeladások 7,5 százalékkal visszaestek októberben a szeptemberihez képest, amit piaci megfigyelők a központi ösztönzők változásának tudnak be - derül ki a kínai autógyártók szövetségének (CAAM) szerdai közleményéből.


Mínuszban a New York-i tőzsdemutatók

Két százalékot meghaladó mínuszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a szerdai kereskedés leállítása előtt mintegy két órával. A befektetők hangulatát elsősorban az Olaszországgal kapcsolatos aggodalmak felerősödése befolyásolta, miután a 10 éves olasz kötvényhozamok 15 éves csúcsra ugrottak.


"A munkavállalók nem mernek elmenni táppénzre"

A Munka törvénykönyvének munkavállalókat hátrányosan érintő passzusait bírálta Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának vezetője szerda esti sajtótájékoztatóján Miskolcon.


Rekordon az olasz törlesztéskockázati árazások Londonban

Az olasz kormánykötvény-hozamokkal együtt az Olaszországgal mint szuverén adóssal kapcsolatos befektetői félelmek erősödését tükrözve rekordot döntött a szerdai londoni kereskedésben az olasz államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, amely valamivel meghaladta a magyar törlesztéskockázat-biztosítási díjszabásokat is.


Dacolnak a válsággal a vezető európai építőanyaggyártók

Jónak látja a kilátásokat Európa két vezető építőanyag gyártója, a svájci Holcim és az osztrák Wienerberger, miután arra számítanak, hogy a feltörekvő piacokon tapasztalható építőipari konjunktúra ellensúlyozni tudja a lanyha európai üzletmenetet. A gazdasági növekedés lassulása rányomta a bélyegét az európai építőiparra is, az ágazati STOXX 600-as index az idén eddig nagyjából 20 százalékot veszített értékéből.


EBRD: kivonulhatnak Kelet-Európából a nyugati bankok

A nyugati bankok vélhetően csökkentik a kelet-európai hitelkihelyezésüket, és egyes esetekben meg is válhatnak leánybankjaiktól annak érdekében, hogy megfeleljenek a magasabb banki tőkekövetelményeknek - mondta Erik Berglöf, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank vezető közgazdásza a Dow Jones üzleti hírügynökségnek adott interjúban szerdán.




Évente 100 milliárdos bevétele van a dísznövényágazatnak

A dísznövényágazat termelési értéke Magyarországon éves szinten 100 milliárd forint körül alakul - ismertette Ocskay Mária, a Dísznövény Szövetség és Terméktanács elnöke szerdán, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Kertészeti Albizottságnak ülésén.


Rossz negyedéve volt az Egisnek

Az elemzői várakozásoknál jóval alacsonyabb negyedéves nyereségről számolt be az Egis Gyógyszergyár szerdán, a társaság adózott eredménye a várt növekedés helyett 26 százalékkal csökkent az üzleti éve negyedik negyedévében - a július-szeptemberben - és az üzleti év egészében is alacsonyabb profitot ért el az előző évinél.