Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A Societe Generale elemzője szerint teljesen indokolatlan volt a pénteki nagyarányú megugrás a térség részvény- és...
A Societe Generale elemzője szerint teljesen indokolatlan volt a pénteki nagyarányú megugrás a térség részvény- és devizapiacain. Benoit Anne, a bank térségi vezető elemzője szerint nem is tart majd sokáig a felpattanás, hacsak a világ nem válik a hétvége során egy a péntekinél sokkal szebb és jobb hellyé.
Ahogy Anne, úgy mi sem számítunk erre, ezért jelezzük, hogy a SocGen hétfőtől masszívan shortolja majd a térségi devizákat, többek között a feltörekvő régió múlt heti két lemaradóját, a cseh koronát és a magyar forintot. A short-listáról véleményünk szerint a BUX sem maradhat le, hiszen a több mint 4 százalékos megugrás a két leminősítési figyelmeztetés fényében enyhén szólva túlzásnak tűnhet.
A SocGen elemzője szerint nem véletlen, hogy a leminősítési félelmektől lefelé hajtott forinttal együtt zuhan a korona is, hiszen Csehország a térség eurózónától legsebezhetőbb gazdasága. Anne szerint a korona leértékelődése az exportvezérelt cseh gazdaság számára még jól is jöhet, ezért Prágában a jegybank beavatkozására nem érdemes számítani (ellentétben a lengyel jegybanki intervencióval, ha a helyzet megkívánja).
A pénteken kis forgalom mellett alig mozduló cseh deviza, illetve a kissé korrigáló lengyel zloty és magyar forint hétfőn semmi jóra nem számíthat a SocGen elemzése szerint.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.