2003. június 9-én Rob Mather a kanapén ült és a híradót nézte. Már épp ki akarta kapcsolni a tévét, amikor véletlenül átváltott egy másik csatornára, amelyen egy Terri nevű lányról készült dokumentumfilmet vetítettek.
1998 novemberének egyik estéjén az akkor kétéves Territ az anyja bebugyolálta, majd rágyújtott egy cigarettára, amelyet gondatlanul a gyerek ágya mellett felejtett. Amikor nem sokkal később a tűzoltók berohantak a szobába, azt hitték, hogy egy fekete műanyag baba fekszik a kiságyban. Amíg halk, nyöszörgő hangot nem hallottak.
Terri napokon át lebegett élet és halál között, kétszer is újraélesztették. Elveszítette az ujjait, a lábujjait, a füleit, az orrát, az egyik lábfejét, és csak a nedves cumi alatti bőrfelület maradt sértetlen. De csodák csodája, túlélte a tűzvészt. Néhány hét múlva kinyitotta a szemét, és balesete óta kimondta az első szót: „Mama!”
Ez már túl sok volt Terri anyjának, akit iszonyú bűntudat gyötört. A nő minden kapcsolatot megszakított a családdal, amelynek gondját most már Terri apjának egyedül kellett viselnie. Felmondta az állását, hogy gondoskodhasson a lányáról. Ha Terri félt, fogta a kezét; ha kilátástalannak látta a helyzetét, az apa lelket öntött belé. Mindeközben egyvalami tartotta benne is a lelket. A lánya életöröme, amely újra és újra utat tört magának.
Jótékonysági úszással Terriért
„Nem vagyok egy érzelgős típus – nyilatkozta Rob Mather, a menedzser arról az estéről –, de akkor már volt két gyermekünk a feleségemmel, és nem szégyellem bevallani, patakzottak a könnyeim.”
Az emberek többsége, ha lát valami szomorút a tévében, másnap éli tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Rob Mather azonban nem tudta Territ kiverni a fejéből, úgy érezte, tennie kell valamit. Amikor június 10-én felébredt, még nem tudta, hogy az élete gyökeres fordulatot vesz. Egy ideje már kereste az új kihívást, de most csak a kis Terri, a súlyosan megégett kislány járt a fejében. Fel is tett a legendás mumsnet.com honlapra egy felhívást, amely még húsz év múltán is ott olvasható:
„Egy kislány testének 90 százaléka megégett. Jótékonysági úszás? E-mail-segítség?”
Rob Mathernek támadt egy ötlete. Pénzt szeretett volna szerezni Terrinek, és már két barátját is megkérdezte, leúsznák-e vele a 35 kilométer hosszú szponzorgyűjtő akciót. Azok azonnal igent mondtak, és akkor Rob elgondolkodott: nem kéne-e másoknak is szólni? Néhány hónappal később 73 országból tízezren vettek részt a több mint 150 színhelyen zajló akcióban. Gyűjtöttek a Fiji-szigeteken és Kanadában, Vietnamban és Spanyolországban, Tongán és Kínában is.
– Mit csinálunk jövőre? – kérdezte az egyik résztvevő Robot.
– Ráveszünk egymillió embert az úszásra – vágta rá a választ.
De milyen célért? Időközben összegyűlt Terrinek annyi pénz, ami kitart élete végéig. Ezúttal Rob még magasabbra akarta tenni a lécet, egyértelművé téve, hogy a szponzorverbuváló úszóakció második megszervezésével a lehető legtöbb pénzt szeretné összeszedni a lehető legtöbb embernek.
World Swim Against Malaria
Elkezdte hát törni a fejét, mi legyen a következő cél. Küzdelem a szív- és érrendszeri betegségek ellen? De hát ezek többnyire gazdag országokban fordulnak elő. Akkor legyen a rákkutatás? Arra már sokan és sokat költenek. Tiszta ivóvíz mindenkinek? Ahhoz legalább 1 milliárd kell. Küzdelem a hasmenés ellen? Túl komplikált. Lássuk csak, a terhes nők körében a malária szedi a legtöbb áldozatot. És az öt éven aluli gyermekek között is ez az egyik leggyakoribb halálok. Évente 500 millióan betegednek meg benne, és naponta 3000 gyermeket veszítünk el miatta.
Van-e megoldás a problémára? Igen, a maláriatabletta – de akkor a gyógyszeriparnak gyűjtünk. Más megoldás? A szúnyogháló. Rovarirtóval kell impregnálni, és kész. Mibe kerül egy ilyen háló? Csak néhány dollárba. Milyen egyszerűnek tűnik! Éljen, imádom az egyszerű dolgokat! Rob felhívott néhány maláriaszakértőt, és hamar rá kellett döbbennie, hogy feltalálta a – hasznos! – spanyolviaszt.
A világ túl keveset tesz a malária ellen. 2004-ben mindössze 5 millió tartós rovarirtóval impregnált szúnyoghálót osztottak szét. És mindezt úgy, hogy a tudományos kutatás kiderítette, néhány száz szúnyoghálóval – statisztikai alapon – már megmenthető egy gyermek élete. Így született meg a World Swim Against Malaria ötlete. Robnak most már csak meg kellett győznie egymillió embert, hogy tartson vele, és ehhez a maga által kitalált „20 perces szabályt” vetette be.
„Gyakran állítom úgy kihívás elé magam, hogy azt mondom: ha el szeretnék érni egy bizonyos célt, hogyan tudnám azt 20 perc alatt megtenni?” Ebben az esetben egyszerűnek tűnt a válasz. Felhívott 20 idegent, és megkérte őket, hogy toborozzanak maguk mellé 5000 további úszót. Ha ez összejön, töprengett tovább, már van 100 ezer ember, az pedig már kiváló ugródeszka az egymillióhoz.
2005-ben aztán 160 országban több mint 250 ezer ember vett részt a World Swim Against Malaria rendezvényen. A Times „a történelem legnagyobb jótékonysági akciójáról” írt. És ez még csak a kezdet volt.
A filantrópia Real Madridja
Az Against Malaria Foundation ma a világ egyik legjobb jótékonysági szervezete, a filantrópia Real Madridja. Kevés olyan alapítvány létezik, amely ilyen költséghatékonyan ennyi életet ment. Összesen 500 millió dollárt gyűjtött össze, és több mint 200 millió szúnyoghálót osztott szét 400 millió ember között.
Ami a kis Terri megsegítésére szervezett szponzorkereső úszóakcióként indult, akkora kampánnyá terebélyesedett, amely – óvatos becslés szerint is – legalább 100 ezer életet mentett meg.
Mi történt volna, ha Rob Mather azon a 2003-as estén a távkapcsoló egy másik gombját nyomja meg? Úgy véli, akkor egy közepes méretű vállalat rutinfeladatokat végző menedzsere maradt volna. És valószínűleg az marad a célja, hogy egyre feljebb jusson az üzleti ranglétrán.
A fenti cikk Rutger Bregman Morális ambíció című könyvének szerkesztett részlete. A kiadványt itt vásárolhatja meg kedvezménnyel.
