1990-ben közel 400 ezer magyar élt életvitelszerűen külföldön – ez a szám 2024-re közel a duplájára, 740 ezerre növekedett. A kivándorlás ütemét EU-csatlakozásunk, majd a tagállamok munkaerőpiacának 2011-et követő megnyitása gyorsította fel. Bár a külföldre költözés mellett a visszatelepülés is folyamatos, az egyenleg összességében így is negatív.
A hazai elvándorlás mértékével kapcsolatban kár lenne apokaliptikus nemzethalál-víziókkal riogatnunk magunkat, de legalább ekkora hibát követünk el, ha bagatellizáljuk a problémát. Bár a kivándorlók arányát tekintve inkább az Európai Unió középmezőnyéhez tartozunk, a veszteség így is súlyos. A minden kivándorlás mögött meghúzódó családi tragédiákon túl az aktív korúak fogyása hatással van a gazdasági növekedésre, a társadalmi ellátórendszerek fenntarthatóságára, az elérhető munkaerő létszámára, az emberi erőforrásokban rejlő lehetőségek kiaknázására is.
A Magyarországon született, de külföldön élő népesség létszáma (fő, 1990-2024)
HVG Könyvek
A károk mellett persze pozitív járulékos következményekről is beszélhetünk. 2013 óta a külföldön munkát vállalók évente átlagosan a magyarországi GDP 2-3 százalékának megfelelő forrást utaltak haza. Ez az összeg nagyságrendileg az ugyanezen idő alatt beérkezett EU-s forrásoknak felelt meg, és kétségkívül stabilizáló tényezőként hatott a magyar gazdaságra. A végső egyenleg azonban hosszú távon így is negatív.
Csak a rideg gazdasági számokat nézve: ha a ma külföldön dolgozó magyaroknak csak a tizedét sikerülne hazacsábítanunk, azzal a következő 5 év során 300 milliárd forintos GDP-növekedési többletet tudnánk elérni. De ha a legjobb forgatókönyv szerint a harmaduk hazatérne, az már 1500 milliárd forintnyi többletet eredményezne.
A szerzőkről:
Boros Tamás az Egyensúly Intézet igazgatója és társalapítója. A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett nemzetközi tanulmányok szakértőként, európai politikai elemzői szakirányon. A Policy Solutions elemző- és tanácsadó intézet korábbi társtulajdonosa és -igazgatója. Rendszeres vendége volt politikai elemző műsoroknak. Korábban szakértőként dolgozott az Európai Bizottságban és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumában.
Filippov Gábor az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója. Diplomáit az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem-, illetve Társadalomtudományi Karának politológia szakán szerezte. Korábban országgyűlési szakértőként, majd politikai elemzőként dolgozott. Elemzései számos sajtótermékben megjelentek, televíziós és rádiós műsorok gyakori vendége. Több tudományos és ismeretterjesztő kötet, szakcikk szerzője, valamint szerkesztője.
Filippov Gábor az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója. Diplomáit az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem-, illetve Társadalomtudományi Karának politológia szakán szerezte. Korábban országgyűlési szakértőként, majd politikai elemzőként dolgozott. Elemzései számos sajtótermékben megjelentek, televíziós és rádiós műsorok gyakori vendége. Több tudományos és ismeretterjesztő kötet, szakcikk szerzője, valamint szerkesztője.
Mi nem működik?
Külföldön dolgozó magyarokkal készített interjús felmérések alapján a kivándorlást három tényező motiválja a leginkább: a külföldön elérhető magasabb fizetés, az otthon tapasztalt álláskeresési nehézségek, valamint a közszolgáltatások rossz minősége és a vállalkozások életét nehezítő gazdasági bizonytalanság. Ezek mellett sokszor például a kalandvágy, a tapasztalat szerzés igénye vagy a mindenkori politikai helyzettel, esetleg a magyarok mentalitásával való elégedetlenség is a költözés felé hathat.
Sokan azt emelik ki, hogy külföldön jobbak a munkakörülményeik, és nem tapasztalnak hátrányos megkülönböztetést – mindenekelőtt pedig úgy érzik, hogy a munkaadók megbecsülik a tisztességes munkát. De a tartós letelepedés szándékát a legtöbbek esetében főként az anyagi nehézségek, illetve a közszolgáltatásokkal, mindenekelőtt az egészségügyi és oktatási rendszerrel, valamint az állami bürokrácia működésével való elégedetlenség táplálja.
A kutatásokból ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mindehhez képest mi szól a magyarországi élet újrakezdése mellett a hazaköltözők szemében. A legfontosabb ezek közül a célországban megtapasztalt magány, a szociális kapcsolatok hiánya. Az újrakezdéskor gyakorlatilag a teljes társadalmi kapcsolati hálót újra kell építeni.
Sokan azt élik meg kudarcként, hogy a vártnál nehezebben találnak munkát külföldön, illetve hogy a ténylegesen megszerzett jövedelmük elmarad az előzetesen várttól. Mások az életük egy-egy fordulópontján, gyermekvállaláskor vagy a nyugdíjas évek kezdetén éreznek késztetést a hazaköltözésre. Jó hír, hogy a visszaköltözők többsége jól érzi magát Magyarországon, és nem tervez újra külföldre költözni. Ugyanakkor anyagi szempontból zömmel ők is hátrányosan élik meg a visszaköltözést.
Bár a kivándorlás és a hazai munkaerőhiány hosszú ideje része a közbeszédnek, eddig kevés jelentős hatású szakpolitikai beavatkozás történt a külföldön dolgozó magyarok hazacsábítására.
Mi a megoldás?
A közszolgáltatások általános minőségének javítása és a nagy ellátórendszerek egyébként is sürgető reformja már önmagában is a kivándorlási és külföldön maradási kedv ellen hatna.
Emellett azonban külön ösztönzőkkel is érdemes segíteni a hazatérést fontolgatók döntését. Célzott hazatérési támogatással kell ösztönözni a hiányszakmákban dolgozó munkavállalók hazatérését. Az informatika, a vendéglátás, az elektronika vagy az ápoló-gondozó tevékenységek körében dolgozó, megfelelő kompetenciákkal rendelkező munkavállalókat foglalkoztató vállalatoknak egyszeri hazatérési juttatásra és/vagy bérkiegészítésre fordítható támogatást lehetne nyújtani. Ennek feltételeként az érintettek szerződésben vállalnák, hogy meghatározott ideig Magyarországon fognak dolgozni.
Az államnak adókedvezményekkel kell ösztönöznie a hazatérő munkavállalók foglalkoztatását. Ezeket a kedvezményeket a 250 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek vehetnék igénybe. Ezt nem csak az indokolja, hogy a legnagyobb hazai foglalkoztatók a kis- és közepes vállalkozások. Nemzetgazdasági szempontból különösen fontos járulékos haszon lenne, ha a külföldön tapasztalatot szerzett magyarok hazacsábítása a hazai tulajdonú kkv-k termelékenységének növekedését szolgálná.
https://hvg.hu/hvgkonyvek/20260125_tudta-magyarorszagon-epul-a-legkevesebb-lakas-az-eu-ban
Az álláskeresés segítése céljából be kell vonni a hazatelepülőket a foglalkoztatási programokba, akár kifejezetten rájuk szabott csomagokkal, akár a már működő munkaerőpiaci programokba való integrációjukkal, ideértve a képzést is. A külföldön szerzett készségek/iskolai végzettség elismerése nem kevésbé fontos reintegrációs eszköz, amely kifejezetten a visszatérőket célozhatja meg.
Külön figyelmet igényel, hogy a huzamosabb ideig külföldön élők házastársai, gyermekei hazatérve gyakran hasonló integrációs nehézségekkel szembesülnek, mint a külföldi bevándorlók, ez pedig a hazatérést fontolgatók döntését is nagyban befolyásolja. Ezért célzott eszközökkel, például ingyenes nyelvtanfolyammal, szociális, munkapiaci továbbképzési programokkal kell segíteni a családtagok beilleszkedését a magyarországi közegbe.
A külföldön dolgozók számára kidolgozott ösztönző programok kommunikálása és megszervezése során az államnak együtt kell működnie a nagyobb célországok magyar közösségeinek szervezeteivel. A nemzetközi tapasztalatok szerint a hazatérést ösztönző beavatkozások egyik legfontosabb kihívása a releváns információk hatékony közvetítése, vagyis az, hogy a kivándorlók sokszor nem tudnak a nekik szánt támogatásokról.
Magyarország-kézikönyv
HVG Könyvek
Ki kell használnunk a magyar nagyvárosokban rejlő információs és reintegrációs kapacitásokat is. A települési önkormányzatokat érdemes intenzíven bevonni a hazatérési programok szervezésébe. Emlékeztetőül: a hazatérés egyik fő motivációja a szociális beágyazottság hiánya az idegen országban. Márpedig a helyi közösségek épp arra képesek, hogy absztrakt, általános üzenetek helyett az érintettek lokális kötődéseire, személyes élményeire és beágyazottságára építsenek.
Különösen fontos, hogy a hazahívó kommunikáció a külföldön munkát vállalók valós élményeire és igényeire reflektáljon. Túlidealizált, általános országimázskampányok helyett az egyének anyagi motivációit és tapasztalatait célzó, valós tényekre alapozott üzenetekre kell helyezni a hangsúlyt. Ilyen lehet például annak hangsúlyozása, hogy a hazájukban munkát vállalók hosszú távon jellemzően jobb fizetést és magasabb társadalmi státust tudnak kivívni maguknak; hogy milyen sokat számít az érvényesülésben az otthon felhalmozott kapcsolati tőke; hogy Magyarországon működik az egyik legbőkezűbb családtámogatási rendszer; vagy hogy a honvágy és az elszigeteltség milyen hosszú távú lelki problémákhoz vezethet.
Bár nem reális arról álmodni, hogy egyszer az összes külföldre távozott magyart sikerül rávennünk a hazatérésre, az egyre feszesebbé váló munkaerőpiac szempontjából így is számottevő mértékű tartalékok rejtőzhetnek az európai magyar diaszpórában. Minden számítás szerint jobban járnánk azzal, ha ezek a munkavállalók hazánkban alapítanának családot, itthon járulnának hozzá közös javainkhoz és itt is költenék el a keresetüket. Túl kevesen vagyunk már ahhoz, hogy akár egyetlen hazacsábítható magyarról is lemondjunk.
A fenti cikk a Magyarország-kézikönyv című kiadvány szerkesztett részlete. Melyek Magyarország legnagyobb problémái? És vajon melyiket kellene elsőként megoldanunk? Egyáltalán: hogyan fogjunk hozzá? Az Egyensúly Intézet szakértői arra vállalkoztak, hogy adatokra építve, ideológiai elfogultságoktól mentesen, közérthetően mutassák be Magyarország 33 legégetőbb problémáját. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
