Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Alkudni mindig kell, de nem mindegy, melyik országrészben vagyunk. Ettől is függ ugyanis, hogy mennyivel tudjuk lejjebb vinni a lakásárat.
Már két-három éve hagyományosan az északkeleti megyékben kell a legtöbbet engednie a lakás- vagy háztulajdonosnak, ha szeretné eladni ingatlanát. Vagy azért, mert túllőtte az árat, vagy azért, mert gyorsabban akar túladni rajta – például egy kényszerű költözés miatt.
Az ingatlanközvetítő hálózatok rendszeresen felmérik, hogy melyik megyében, régióban illetve Budapesten belül melyik kerültben vagy városrészen éppen milyen alkupozíciói lehetnek a vevőnek. A legfrissebb most a Duna House jelentése. Ebből kiderül, hogy míg idén az első negyedévben egy észak-magyarországi ház tulajdonosának az eredeti elképzeléseihez képest átlagban 30 százalékkal olcsóbban vették meg az ingatlanát, addig egy észak-budai panel tulajdonosának csupán 7 százalékos csökkenéssel kellett számolnia.
A hvg.hu saját vizsgálatai szerint az irányárból általában 3-5 százalékot szoktak engedni, ha kellően felkészülten érkezünk és nem állnak sorban mások az adott lakásra. Ez az arány sehol sincs leírva, inkább csak tapasztalat. Ennél jóval nagyobb engedményt a hirtelen eladási kényszer alá kerülő tulajdonosnál tudnuk elérni vagy akkor, ha tudjuk, hogy már két éve árulják az ingatalnt és nem volt rá jelentkező. Túl nagy méretű családi házaknál - ami persze összeköltözőknek ideális lehet - akár 20-25 százalékkal is letolhatjuk az árat.
Az összesítés szerint Észak-Pest áll a legjobb helyen, vagyis itt a legkisebb az elszenvedett árcsökkenés, és Észak-Magyarország a leginkább alkuképes a vevő szempontjából. Más szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a statisztikák sokszor csalnak, és az ártárgyalásokon nem szabad kiindulni pusztán ezekből, meg abból, hogy mondjuk ugyanabban a házban már eladtak egy hasonló méretű lakást - és akkor nosza, mi is pont ennyiért akarjuk eladni vagy megvenni.
Az alkupozíció a lakás állapotától is nagyban függ, de fontos még, hogy van-e rajta hitelteher, van-e érdemi információnk arról, hogy miért akar elköltözni az eladó és lehet-e később értékcsökkentő fejlemény - mondjuk megtudjuk, hogy nagy házat építenek elénk, a terveket pedig már beadta a fejlesztő.
A Duna House a lakásméretek alapján is vizsgálódott 2011 második félévét és 2012 első negyedévét összehasonlítva. Összesítése szerint Budán jobban vették a kisebb méretű, 40 nm alatti lakásokat idén, mint a tavalyi év második felében. Így látványosan ugrott az 5 millió Ft alatti ingatlanok kategóriája is. A pesti oldal egyetlen szembetűnő változása, hogy a második legforgalmasabb lakásár-kategória, vagyis a 10-15 millió közötti nőtt 25-ről 30 százalékra.
Vidéken is nőtt a 40 nm alatti lakások forgalma a tavalyi 2. félév 61 százalékáról 72 százalékra, így ezzel együtt a 10 milliós árkategória forgalma is emelkedett. Pest megyében a két szélső érték mutat felfelé mozdulást a fajlagos árakban, nőtt ugyanis az 5-10 milliós lakások és a 30 millió felettiek aránya is.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.