Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy hónapig bárki szabadon felmondhatta lakásbiztosítását.
Összesítették a márciusi lakásbiztosítási kampány adatait: a 3,3 millió magyarországi lakóingatlan tulajdonosai közül 461 ezren aktivizálták magukat ez idő alatt, ebből 285 ezren kötöttek új szerződést, 176 szerződést pedig átdolgoztak – hangzott el az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös sajtótájékoztatóján. A Portfolio tudósítása szerint a számok a szakértők többségének a várakozását is felülmúlta.
További eredménynek nevezte az eseményen Túri Anikó, az NGM közigazgatási államtitkára, hogy a kampány eredményeképpen a 72 százalékáról 74 százalékra nőtt a biztosított lakások aránya.
Kandrács Csaba, az MNB alelnöke arról beszélt, hogy a nagyobb biztosítók közül mindössze kettőnél csökkent a szerződésszám. Azt is közölte: a mostani lakásbiztosítási kampányt a következő években újabbak követik.
A lakásbiztosításokról, arról, érdemes-e váltani a kampány idején, beszélgettünk Kasszakulcs című pénzügyi podcastunk adásában.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.