340 millióért adnák a volt OTP-irodaházat
Árulják az OTP volt irodaházát a XII. kerületben. A legnagyobb magyar bank ingatlancége, az OTP Ingatlan Zrt., az irodaház bérbeadásával is próbálkozott már, havi négyzetméterenkénti 10 eurós áron.
Árulják az OTP volt irodaházát a XII. kerületben. A legnagyobb magyar bank ingatlancége, az OTP Ingatlan Zrt., az irodaház bérbeadásával is próbálkozott már, havi négyzetméterenkénti 10 eurós áron.
A múlt évben 118 millió euró volt a legnagyobb ingatlanfejlesztők együttes beruházási teljesítménye Magyarországon – várhatóan idén sem lesz több. A fénykorhoz képest ez több mint 90 százalékos csökkenés.
Bontják a Főtáv régi óbudai "háromkéményes" hőközpontját – írja az Urbanista blog. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a területen, aminek talaját február közepéig kicserélik.
A Trigránit megnyitotta Krakkóban az A-kategóriás Bonarka irodaközpont C épületét, a társaság így már 25 ezer négyzetméter irodával rendelkezik a lengyel nagyvárosban.
Mélygarázs nyílt a CET helyett, erről nagy kifeszített reklányponyva tájékoztatja az arra járókat - számol be az Index.
Szabadkán épít gyárat a Swarowski, a tervek szerint idén júniusban kezdődik az építkezés, és 2014 végére indul meg a termelés.
A kormány a világörökségi törvényre hivatkozva próbálja kitenni a Veres István vállalkozóhoz köthető cégeket a Citadelláról - áll a Heti Válaszban.
Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene - kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt - 11,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, magasabb bázisadattól, az előző havinál szezonálisan kiigazítva 3,7 százalékkal kisebb volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A tavalyi harmadik negyedévben nominálisan 1,5 százalékkal alacsonyabbak voltak a lakásárak az előző negyedévinél, 2011 hasonló időszakához képest pedig 1 százalékkal mérséklődtek, az idén azonban már van esély a kerelet élénkülésére, amely emelheti az árakat - közölte az FHB Jelzálogbank a legújabb FHB Lakásárindex jelentésében szerdán az MTI-vel.
Vígh László, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) főigazgatója szerint reálisan 2016 végére, 2017 elejére készülhet el az új nemzeti stadion, amelynek bekerülési költsége a jelenlegi számítások alapján 60 és 80 milliárd forint között lesz.
A Budapest Airport valamennyi szabad üzlethelyisége gazdára talált a terminálokon. A két utolsóként beköltöző bérlő újabb világmárkákat hozott a SkyCourt és a 2A Terminál tranzit területére, előbbi egy Guess és Calvin Klein üzlet, utóbbi pedig egy különleges játékbolt.
Folytatódik a Közgép nyerési szériája, ezúttal egy nem egészen 4,5 kiométeres Vas megyei útszakaszt hozhat rendbe és bővíthet nettó 1,6 milliárd forintért.
Összedőlt egy többemeletes épület szerdán az egyiptomi Alexandriában, legalább öt ember meghalt, és több tucatnyian rekedhettek a romok alatt - közölték biztonsági források.
Lady Gaga segíthet Michael Jackson gyermekeinek, hogy megtarthassák a néhai popsztár Neverland nevű birtokát Kaliforniában. Az énekes rajongói jól ismerhetik a háromezer holdas földet: Jackson annak idején saját vasutat, vidámparkot és állatkertet építtetett ide, itt nőttek fel a gyermekei, néhány éve azonban jelzálogot tettek rá, amikor tulajdonosa nehéz anyagi helyzetbe került.
Még 43 millió forintért sem talált gazdára a NAV árverésén Bócsi András egykori vállalkozó kastélya, amelyet az örökösök már évek óta próbáltak eladni - közölte a Blikk, amely szerint korábban másfél milliárdra értékelték az ingatlant.
Olyan jó minőségű lakópark épül Ócsa szomszédságában a bajba jutott devizahiteles családok számára, melyre büszkék lehetünk - jelentette ki az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden.
Teller Ede nevét viseli a jövőben a nemrég átadott csepeli gerincút. A tíz éve elhunyt magyar atomfizikusról most először neveztek el utcát, és a világhírű tudós tiszteletére ősszel szobrot is állítanak a XXI. kerületben.
Annak ellenére követel újabb milliókat az Erste Bank egy angyalföldi társasház lakóitól, hogy ők már évekkel ezelőtt kifizették lakásuk árát, a házat építő beruházó ugyanis eltűnt a pénzükkel - írja az Origo.
Januártól emelkedik a lakásvásárlások illetéke, egyszerűsödik viszont a helyzet öröklés és ajándékozás esetén, az illeték-előleg pedig megszűnt.
Nem sikerül taplra állnia az európai lakáspiacnak, az árak tovább esnek. Spanyolországban az elmúlt egy évben csaknem 10 százalékot veszítettek az árak, de úgy fest, a piac még mindig túlértékelt.