16 méteres falloszt emeltek Berlinben
A dombormű a Tageszeitung (röviden Taz) nevű napilap épületén látható, és Peter Lenk szobrász alkotása.
A dombormű a Tageszeitung (röviden Taz) nevű napilap épületén látható, és Peter Lenk szobrász alkotása.
A brit háziasszonyok Varsóba járnak beszerzőkörútra, ha lakásaikat szeretnék felújítani.
Magyar vállalkozások nyerték el döntő részben a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának építési munkálatait, mellettük a gépkocsigyártási alapanyagok beszállítására már 17 magyar gyártó pályázott sikeresen – közölte Frank Klein, a Mercedes-Benz gyárépítési vezetője.
Az alábbi Reuters videón azt láthatjuk, amint kedden délelőtt száz, vörös zászlót vivő kommunista és párti tüntető...
A washingtoni Fehér Ház tetejére Jimmy Carter elnöki ciklusa alatt szereltek fel napkollektorokat.
A tervező Pengelly Design igazán egyszerű és praktikus salátatálat tervezett.
A budapesti újlakás-piacon jelenleg kapható lakások várhatóan 2010 végéig elkelnek, ezt követően pedig érzékelhető lakáshiány várható 2011-ben, amely jelentős, 15-20 százalékos áremelkedéssel párosul majd – közölte az Elephant Holding Cégcsoport és az OTP Lakáslízing.
Míg 2008 előtt 10-12 ezer lakás épült - és talált rövid idő alatt gazdára - évente Budapesten, addig 2010-ben ennek...
Élénkülő kereslet, változatos kínálati piac, többségében hazai vásárlók, átlagosan 15-30%-os árcsökkenés, óvatos, készpénzes vevők – ezek jellemzik idén a magyarországi vízpartok ingatlanpiacát. Az Otthon Centrum elemzésében a Balaton, Velencei-tó, a Dunakanyar és a Fertő-tó környékét vizsgáltuk meg.
Minden bizonnyal az eddigi legnagyobb világkiállítás lesz a május másodikán Sanghajban megnyílt expo.
A legnagyobb probléma a helyi áramszolgáltatók eljárásával kapcsolatban az, hogy a vezetékjog bejegyzésére előzetes...
A kosár nem csak egyszerűen kosár - vallja a legnagyobb dán lakberendező áruházlánc, az IDdesign.
A Marina öböl mellett, 101 hektárnyi területen kerül kialakításra 2011 végéig Szingapúr legnagyobb növényvédelmi...
A Sváb-hegyen lévő kormányzati rezidenciaközpont épületei nyolc óta üresen állnak.
Az alábbi videón egy férfi teát rak fel a konyhában, ám mindezt egyfajta digitalizált valóságban teszi.
A tíz különálló elemből álló alkotás fenyőfából, vasmerevítéssel készült. Több színben, formában, méretben kapható.
A "Lamp&Table" elnevezésű asztal három részből áll.
Az otthonteremtés nemzeti ügy, a szakmai és a társadalmi szervezetekkel folytatott párbeszéd után az őszre kész lesz az új otthonteremtési rendszer − mondta Bencsik János, a Fidesz szakpolitikusa pénteken a Lakásvásár megnyitóján, illetve az azt követő kerekasztal beszélgetésen.
Az Európai Uniós követelményeknek megfelelve és a több mint 60 éves álmot beteljesítve épült fel az új központ.
Hogy nézett ki a Ferenciek tere a századelőn? Álltak-e konflisfogatok álltak a Nyugati előtt?