Befejeződött az irakiak kiképzése Taszáron

Lapértesülés szerint befejeződött az irakiak kiképzése a taszári amerikai bázison, bár az eredetileg tervezett 3000 fős kontingens helyett csak 150-200 önkéntest képeztek ki.

  • unknown unknown
Befejeződött az irakiak kiképzése Taszáron
A Népszava szerint a kiképzőtábort két-három hét alatt felszámolják és távoznak az irakiak kiképzését végző amerikaiak is. Gál J. Zoltán kormányszóvivő a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a kiképzés végeztével lezárult hazánk hozzájárulása az Irak elleni háborúhoz. A taszári bázist a Népszava információi szerint azért zárják be, mert nem találtak több önkéntest, aki hajlandó lenne alávetni magát a kiképzésnek.
David Barno vezérőrnagy, az amerikai kiképző különítmény parancsnoka szerint azok az iraki ellenzékiek, akik részt vettek a kiképzésben, mind bebizonyították a szabad és demokratikus Irak melletti rendíthetetlen elkötelezettségüket.
Az iraki önkénteseknek az a csoportja, amely egy hónapja a Perzsa-öböl térségébe érkezett, már együtt dolgozik Dél-Irakban, Umm Kaszr városban az Egyesült Államok és a koalíciós polgári kapcsolatok egységeivel a segélycsomagok szétosztásának koordinálásán.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.