Somlai György, a hevesi község polgármestere elmondta: az önkormányzat egyfajta hitelintézetként kíván viselkedni, vagyis jövedelemmel rendelkező, hitelképes fiatal házaspárok pályázhatnak eséllyel a mintegy ötven építési telekre.
Ugyanakkor a kedvezményezetteknek négy éven belül fel kell építeniük egy házat, illetve két gyermek vállalása is kötelező - hangsúlyozta.
Aki mindezen feltételeknek megfelel, 1600 forintért juthat majd egy 400 négyszögöles építési telekhez, a közelben víz-, gáz- és elektromos vezetékkel és informatikai kábellel. A település elhelyezkedése is kedvező, ugyanis a falu határában húzódik az M3-as autópálya és a Miskolc-Budapest vasúti fővonal. Gépkocsival néhány perc Gyöngyös városa.
A település címzett támogatást igényelt egy multifunkcionális középület megépítésére, amely egy négyosztályos iskolának és egy művelődési központnak adna helyet. A 411 millió forintos beruházással is vonzóbb környezetet kívánnak teremteni a faluban a helyiek és a letelepedők számára.
Egy forintért az építési telek négyzetmétere Ludason
Az akció célja a 850 lakosú község lélekszámának gyarapításaés demográfiai helyzetének javítása.

Axl Rose a házban: a celebek kivonultak a Hungaroringre
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Sikeres volt Hadházyék antiloplese, pedig Benny Hillként próbálták az állatokat elhajtani a látóterükből (fotók)
Több mint 500 év után tört ki egy vulkán Oroszországban
Dopeman saját Digitális Polgári Kört alapít
Felrobbant egy üzlet Romániában, az esetet biztonsági kamera rögzítette
Megint magyar katonák ellenőrzik a balti légteret – ott jártunk az átadáson
Párkapcsolati erőszak miatt vették őrizetbe a Budapesten világbajnoki címet szerző sprintert
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.