Új rendszer a régi elemek gyűjtésére

Húszezer gyűjtőpont létesül Magyarországon az elhasznált elemek visszavételére, amely egy idén életbe lépett törvény értelmében kötelező a gyártók számára.

  • MTI MTI
Új rendszer a régi elemek gyűjtésére

Családonként átlag évi fél kilónyi használt elem kerül a szemétbe, e környezeti kockázat mérséklésére új gyűjtő rendszer épül ki - jelentette be Persányi Miklós mai sajtótájékoztatóján a budaörsi Auchan áruházban, ahol az első ilyen gyűjtőpontot elhelyezték.

Az idén lépett életbe a törvény, amely szerint a gyártóknak, forgalmazóknak kötelességük visszavenni a használt elemeket, amelyek fém és savas anyag tartalmuk miatt veszélyes hulladéknak minősülnek - mondta a környezetvédelmi tárca vezetője.

Korábban is volt erre lehetőség, több helyen az iskolák, önkormányzatok már megszervezték az átvételt, ám mostantól meghatározott keretek között épül ki a rendszer, amelyben két éven belül 20000 gyűjtőpont létesül, elsősorban az üzletekben - tette hozzá a miniszter. Mindezek mellett a már meglévő gyűjtőhelyek is megmaradnak, ám az átvett elemek ártalmatlanítási költségeit a gyártók már magukra vállalják.

A tervek szerint az évi, hozzávetően 2000 tonnányi használt elem begyűjtésén felül jövőre, a környezetre szintén veszélyt jelentő, lejárt szavatosságú gyógyszerek, és a fel nem használt festékek gyűjtésének rendszerét is kiépítik, hogy ezzel is mérsékeljék a háztartási hulladékból a szemétlerakókba, onnan pedig a talajvízbe szivárgó mérgező anyagok mennyiségét - figyelmeztetett Persányi Miklós.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.