Matthäus: "Fogalmam sincs a politikáról"

Értetlenségének adott hangot Lothar Matthäus, mert elképzelhető, hogy lesznek olyan játékosok, akiket klubjuk nem akar elengedni a válogatott amerikai túrájára. Matthäus egyben azt is megmagyarázta, mit keresett a Fidesz hétvégi rendezvényén.

  • MTI MTI
Matthäus:
"A DVSC kérte, hogy tekintsek el futballistái szerepeltetésétől, az indoklás szerint fáradtak" - mondta a német szakember a hétfői sajtóbeszélgetésen. "Számomra ez több okból is érthetetlen, hiszen egyrészt a ligával már több hónapja leegyeztettük ezt az időpontot, és a szervezet azt ígérte, a játékosokat el fogják engedni, másrészt a Borsodi Ligában játszók kisebb terhelést kapnak, mint például az angol vagy a spanyol bajnokságban szereplők, tehát nem értem - és a pályán nyújtott teljesítményükből kiindulva - nem is látom, hogy ki lennének facsarva."
 
A magyar csapat - amelyben Rabóczki Balázs, a dán FC Köbenhavn kapusa lesz az egyetlen légiós - amerikai túrája során előbb december 14-én, Phoenixben Mexikó, négy nappal később pedig Miamiban Haiti ellen lép pályára. Matthäus a hétvégi forduló után, várhatóan vasárnap délután hirdeti ki a 21 fős utazó keretet, amely hétfőn kel útra.
 
 A sajtóbeszélgetésen szóba került az is, hogy a szövetségi kapitány szombaton részt vett a Fidesz ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak a gyűlésén.
 
"A futball nagykövete vagyok, és minden alkalmat megragadok, hogy a sportággal kapcsolatban üzenetet közvetítsek a fiatalok felé. Fogalmam sincs a politikáról, nem is akarok részt venni benne. A szélsőségektől tartózkodom, de ha egy másik párt hív, akkor is szívesen megyek, és beszélek a fociról" - kommentálta a történteket Matthäus.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.