Kisteleki: "az MLSZ elnökségében csalók ülnek"

Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elsőszámú vezetője cáfolta Kisteleki István ligaelnök állítását, mely szerint 200 millió forintos adóhiányt és 500 milliós jogtalan elszámolást állapított meg a felügyelő bizottság által felkért könyvvizsgáló.

  • MTI MTI
Kisteleki:

„Az MLSZ menedzsmentje és könyvvizsgálója több ellenvetéssel élt a jelentéssel kapcsolatban. Majd ha a mi könyvvizsgálónk is elkészíti a jelentését, akkor derülhet ki az igazság” - mondta Bozóky. Az MLSZ-elnök arról is beszámolt, hogy Kisteleki felrúgta a székét, majd az egész elnökséget lecsalózta, s így távozott a testület rendkívüli üléséről. Ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy Kistelekinek végig kellett volna ülnie a tanácskozást, mielőtt nyilatkozik, mert így nem ismerte meg teljesen a tényállást.

Sebes József, a felügyelő bizottság elnöke is cáfolta - legalábbis részben - Kisteleki állításait. „Valóban szerepelnek ilyen számok a jelentésben, de nem ebben az összevetésben. Ami a legfontosabb, a két említett adat nem összeadandó.”

Az felügyelő bizottság vezetője hozzátette, hogy több részlettel nem kíván szolgálni sem most, sem a szerdai közgyűlésen, mivel újabb iratok kerültek elő, s folytatódik a vizsgálat, melyet az alapszabály szerint 30 napon belül be kell fejezni.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.