Belvízvédelmi készültség három szabolcsi körzetben

A hóolvadás hatására Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három körzetében alakult ki jelentősebb belvíz, a Krasznán pedig kisebb árhullám indult el - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

  • MTI MTI
Belvízvédelmi készültség három szabolcsi körzetben

Az Ecsedi-láp térségében, illetve Kemecsén és Újfehértón másodfokú a belvízvédelmi készültség, míg Tiszabercel környékén elsőfokú - mondta Bodnár Gáspár. Az igazgató tájékoztatása szerint a Kraszna vízszintje még nem érte el a készenlét elrendelését indokoló magasságot, de a folyó gátjainál a zsilipeket már zárni kellett, így az Ecsedi-lápról Nagyecsed, Tiborszállás és Kocsord határában szivattyúkkal emelik át a vizet az elöntött földekről.

Közép-Tisza vidék:
nő az elöntött terület

A Közép-Tisza mentén kilenc szakaszon van érvényben valamilyen fokozatú belvízvédelmi készültség, a legtöbb munkával járó harmadfokot két szakaszon, a karcagin és a kisújszállásin kellett elrendelni.

Az elöntött területek nagysága növekszik, jelenleg több mint
26 ezer hektárt tesz ki, ebből a 9.550 hektár vetett terület.

A nyíregyházi vízügyi szervezet szivattyúkkal és homokzsákokkal segíti a helyi önkormányzatok belvízi védekezését Kemecsén, Újfehértón és Tiszabercelen, ahol a települések alacsonyabb részein épült lakóházakat fenyegeti az ár, kiköltöztetni azonban még senkit sem kellett az otthonokból.

A nyírségi és a felső-szabolcsi térségben jelentősebb a hóolvadás, ott már a száz százalékos mértékhez közelít a csatornák telítettsége. Ugyanakkor a megye keleti részén, főként a Tisza-Szamos-közben még lassú az olvadás, ott húsz százaléknyi a csatornák medertelítettsége.

A vízügyi szervezet vezetője szerint ha marad az enyhe idő, Szabolcs megye egyre több körzetében lesz szükség belvízvédelmi készültség elrendelésére, hiszen a Felső-Tisza vízgyűjtő területén 2,2 milliárd köbméter a hóvíztartalom.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.