Tetszett a cikk?

Kádár nem volt ugyan dandy, mint a piperkőc Tito vagy a cezaromániás Ceausescu, és látszólagos puritanizmusa a hazai kommunista nómenklatúra normája lett, azért a Kádár-korszak pártállami elitje rendszeresen élt a számára biztosított számtalan kiváltsággal. A rendszer propagandája sikeresen bevéste a csendesen sakkozgató vezér képét, akinek az udvarán még tyúkok is kapirgáltak, de jobb, ha észben tartjuk: Kádár villája mellett azért volt úszómedence is.

Az ötvenes években teljesen kicserélődött az elit, a „történelmi uralkodó osztályt” és a polgárságot nem csak vagyonától, hanem sokszor életétől is megfosztották vagy elüldözték. Elitcsere ide vagy oda, a munkás és paraszt pedigrével rendelkező új vezető réteget mégis sokak szerint helytelen dolog lenni elitnek nevezni. Ha komolyan vesszük Bibó István meghatározását, miszerint „az eliten azokat értjük, akikben a közösség céljai kiformálódnak”, valóban nem állíthatjuk, hogy az ötvenes ével új vezetői a legrátermettebb és a közösséget leghatékonyabban irányítani képes személyei lettek volna, és akik pédaképül szolgáltak. Az is igaz, hogy Bibó elitfelfogása nem leíró, hanem értékelvű, szerinte ugyanis az elit mindig erkölcsi, kulturális mintákat közvetít a társadalom egészének, vagyis civilizál.

Az utóbbi évek történelmi és szociológiai szakirodalma szívesebben használja a káderosztály vagy a nómenklatúra kifejezést. T. Varga György és Szakadát István történészek szerint a legfontosabb politikai pozíciók ellenőrzését a „káderhatásköri” jog biztosította, így a legmagasabb tisztségek betöltőit ők maguk, a nómenklatúrához tartozó kiváltságosak nevezhették ki. A „káderhatásköri listák” gyakran változtak: 1950-ben 3812, az ötvenes évek közepén 2261–2414, 1966-ban 2789, 1987-ben 1241 vezető tisztség szerepelt rajtuk. Még 1988-ban is 435 párt-, kormány-, állami, hatósági, igazságszolgáltatási, katonai, rendőri, szakszervezeti, gazdasági, tanácsi vagy akadémiai fejes rendelkezett „főkegyúri” joggal.

Az „új osztályt” Majtényi György történész a Beszélőben két részben publikált cikkében uralmi elitnek nevezi. A fogalmat egy kiváltságai alapján elhatárolódó, a társadalomban uralmi pozíciója révén elkülönülő csoport megjelölésére alkalmazza, amelyet életformája, -stílusa, az uralmi viszonyok nyújtotta lehetőségek maximális kihasználása jellemez.

Valuch Tibor Magyarország XX. századi társadalomtörténetéről szóló monográfiája szerint 1948, a „fordulat éve” táján a politikai vezető réteg létszáma 5500–6000 fő körül alakulhatott, s az elitcsere utáni „káderhiánynak” köszönhetően a legfontosabb jellemzője a párttal szembeni feltétlen, lényegében vallásos lojalitás volt. „A vezetők esetében a személyes mozgató a hetvenes-nyolcvanas években már nem a kvázivallásos jellegű feltétlen hit, hanem a hatalmi pozíció és az ennek révén megszerezhető egzisztenciális előnyök, illetve a hatalmi és információs monopólium megtartásának a szándéka volt” – foglalja össze a változásokat Valuch. Bár a számok a létező szocializmus négy évtizede alatt állandóan változtak, és nehéz még csak megközelítően is belőni azt a kört, amelyet kiváltságai a társadalom fölé emeltek, 1983-ban a meghatározó döntési helyzetben lévő pártapparátcsikok száma 5793 volt, lényegében megegyezett a 35 évvel azelőttivel.

„Kucsera: parvenü. És a parvenük, az újgazdagságukban, most szerzett hatalmukban tetszelgő újgazdagok mindig gusztustalanok. Nem tudom, volt-e már a világtörténelemben olyan fokú és annyira tömegjelenségként felburjánzó parvenüség, mint a Kucseráké. (…) Mondom, helyeslem Kucsera autóját, átlagnál nagyobb fizetését, csinos lakását; mindezek nélkül nem tudná jól ellátni a funkcióját. De utálom, hogy Kucseránál mindez a gyakorlati célok érdekében szükséges dolog egy ellenkező irányú gyakorlat eszközévé vált. Kucsera az autója, fizetése, lakása, külön bevásárlóhelye, külön üdülője stb. segítségével eltávolodik az élettől, a néptől, a párttól, a nép és a párt fölé rendelt, a népen uralkodó eltartottá lesz, vérlázító pöffeszkedést szokik meg, a gyalogjárás egyszerű művészetét és azzal együtt a gyalog járók valóság- és emberismeretét elfelejti, ízléstelen áléletéhez elkezd olyan görcsösen ragaszkodni, hogy ma már – higgyék el – a demokratikus haladás legerősebb akadálya Kucseráék részéről talán nem is politikai tévedésük, tehetségtelenségük, személyi kötöttségük, hanem mint mindeddig legyőzhetetlennek bizonyuló elemi erő: a Kucserák mindenre elszánt ragaszkodása parvenü életformájukhoz” – írta 1956. október 6-án, éppen Rajk László temetése napján megjelent publicisztikájában Háy Gyula, aki korábban maga is részesült a cikkben ostorozott kiváltságokból.

A kiváltságosok kiváltságai (Oldaltörés)

Az egykori Apró-villa, ma Gyurcsány
Ferenc lakhelye. Főbérlők 
© Marton Szilvia
Bár, mint a fentiekből látszik, a nómenklatúra tagjai nem voltak népszerűek, és – mint Majtényi György később többször idézett tanulmányából is kiderül – saját kultúrát nem alakítottak ki, gazdaságilag mégis kifizetődő volt kádernek lenni, mert a kor kisembere számára elérhetetlen privilégiumokat birtokoltak. A presszókban akkoriban a négy K-ról beszéltek: a kocsihasználatról, a K-telefonról, a külföldi útról és a Kútvölgyi kórházi jogosultságról. Ezek a kiváltságok, előnyök a rendszer kötőanyagaként szolgáltak, és a megtartásuk egységbe kovácsolta a népköztársaság uralmi elitjét, amelynél szinte kivétel nélkül érvényesült a kádermegmaradás főtétele: káder nem vész el, csak átalakul. Az alábbiakban sora vesszük, „mitől volt jó pártitkárnak lenni”.

Fizetés, jövedelem és költségtérítés. A rendszer tudatosan törekedett a vagyoni különbségek csökkentésére, éppen ezért jövedelmi elitről az ötvenes években, de még a Kádár-korszakban sem igazán beszélhetünk. A központi bérszabályozás, a progresszív adórendszer és a jogrendszer rendkívül megnehezítette a magas jövedelmek kialakulását. 1983-ban a vezető réteg havi jövedelme az átlagot jelentősen meghaladóan 9100 Ft volt, egyharmaduké a 10 ezret is meghaladta. Ez „haladó hagyománynak” számított, mert már az ötvenes évek pártállami vezetőinek a társadalmi átlagból kiemelkedő fizetésük volt. 1950-ben havi 3850 Ft-ot kaptak, tízszeresét az átlagfizetésnek, és a 3000 Ft-os „repi” költséggel sem kellett elszámolniuk. De nem a magas fizetés volt a legfontosabb privilégium.

Lakás és ingatlan. Sokkal inkább például a lakáshoz jutás, a gyakran luxust idéző lakókörülmények. A háborút követő években s később is nehéz volt Budapesten szépen berendezett, tágas, felújított házhoz, lakáshoz jutni. A pártmunkások krémje azonban hozzáfért az elkobzott vagy „elhagyott” luxuslakásokhoz, amelyeket az Államvédelmi Hatóság osztogatott szét. Az ÁVH így – Majtényi György szerint – a korszak „reprezentatív ingatlankezelőjévé” vált, s például a kivándorló útlevelekért fizetett súlyos százezer forintokat a nómenklatúra villáinak a kicsinosítására fordította. Az államvédelem figyelme odáig terjedt, hogy még a pártkorifeusok szeretőinek is biztosított lakásokat. A rózsadombi, pasaréti házak mellé járt az ingyen kertész, házvezetőnő, gondnok, mosatás, tüzelő, karbantartás és felújítás. A közüzemi díjat sem a lakók fizették, és az élelmezés költségeit is az állam állta. Péter Gábor, az ÁVH vezetője elleni – egyébként koncepciós – perben a vádlott arról beszélt, hogy Kádár megirigyelte tőle a medencéjét, és rendelt magának egyet az ÁVH-tól. A hetvenes években már az MSZMP Központi Bizottsága Pártgazdasági és Ügykezelési Osztálya felügyelte az elvtársi lakásokat, vezetője Kádár bizalmi embere (Karakas László, Köbli József), aki – pénzügyminiszteri hozzájárulással – egymilliós vissza nem térítendő „hitelt” is adhatott a „rászoruló” főkádereknek – derül ki Huszár Tibor idén megjelent káderpolitikai tanulmányából. A vidéki kádereknek állítólag még jobb volt a helyzetük, mint a fővárosiaknak, mert lakásukat a városgazdálkodás időnkét „méltányos” áron fel is újíttatta. A korszak végére már a legtöbb nagy értékű villa magánkézbe ment át.

Nyaralás, üdültetés. Az első számú vezetők és családjaik az ötvenes években Balatonaligán nyaraltak saját kiutalt villáikban, míg a második vonal Balatonőszödön a kormányüdülőben. A kiváltásos keveseknek szabadságuk idejére ingyenes külföldi út járt, az úticél eleinte Zakopane vagy Karlovy Vary volt. „A balatoni élet ismerői lélegzetelállító dolgokat mesélnek a vízbenyúló szöges drótkerítések mögötti rezervátumok világáról. Azokra a rezervátumokra gondolok, amelyekben Kucsera is szokott üdülni és gyógyíttatni magát mindenféle betegségből, kivéve a rangkórságát” – ironizál 1956 előestéjén Háy Gyula író. A telekvásárlás és nyaralóépítés azonban a hatvanas években még nagyobb lendületet kapott. Az újravagyonosodó főkáderek a puritán Pest megyei párttitkárnak, Cservenka Ferencnének köszönhetően például Szentendre exkluzív üdülőnegyedében szerezhettek telkeket. A Balatont sem felejtették ám el, Pap János megyei titkár révén Almádiban és Füreden parcelláztak nekik „kedvezményesen”.

Egyetértő vadászok (Oldaltörés)

Kádárné Tamáska Mária és férje.
Terítéken
Információs monopólium: zárt terjesztésű könyvek és hírek. 1962-től jelentek meg „bizalmas” megjelöléssel a „zárt terjesztésű” könyvek. Sartre, Churchill, Eden vagy Gyilasz könyveit csak az arra érdemes, megbízható elvtársak kaphatták meg, akiknek a száma jóval ezer alatt lehetett – állapítja meg Hajdú Tibor. Egy 1957-es párthatározat arról rendelkezett, hogy a KB minden tagja ingyenes tiszteletpéldányt kap a Kossuth Kiadó összes kiadványából, az Intéző Bizottság tagjai pedig az összes kiadótól. Nyilván ez a rendelkezés nem sokáig élhetett, de azt lehet sejteni, hogy a minisztériumok vezetőihez az általuk felügyelt könyvkiadóktól a rendszer bukásáig érkeztek könyvek. Több százan részesültek az MTI által összeállított bizalmas híranyagokból is. A különféle bizalmi fokozatú sajtószemlék, hírösszefoglalók címzettlistái jól mutatják a káderek elhelyezkedését az uralmi központhoz képest.

Autó. A második világháború után magánhasználatú autója csak keveseknek maradt, az autóhasználat a szűk pártelit monopóliuma lett. 1950-ben és 1955-ben is a kormány szabta meg, hogy ki vehet igénybe személyautót. Nagyon kevesen. Míg a csúcsvezetők ZIM-ekkel, BMW-kkel és Chevrolet-kkal furikáztak, addig az alattuk lévőknek meg kellett elégedniük Pobjedákkal és Skodákkal. A pártvezetés 1957-ben döntött az autók kereskedelmi forgalmának megindításáról, de csak 1964-ben alakult meg a MERKUR. Az uralmi elithez tartozók két módon még ezek után is kihasználták a gépkocsihiányt: egyrészt a vásárlásnál előfizetési soronkívüliséget élveztek, másrészt az állami verdákat (legálisan!) magáncélra használták. Huszár Tibor leírja,hogyan lehetett a hiányt kihasználva különesebb ráfordítás nélkül autóhoz jutnia az élelmes kádernek. Mivel az új kocsik ára a szabad piacon kezdetben a másfélszerese volt a hivatalosnak, még a kétéves autót is simán el lehetett adni új áron a kocsira várakozóknak. A gépkocsi-használatot a párt-, az állam- vagy a KISZ-apparátusnál is külön szabályozták; minél közelebb volt valaki a tűzhöz, annál több juttatás illette meg.

Vadászat. Talán ennél a privilégiumnál látszik a leginkább, hogy az új osztály hogyan vette át az előző elit kulturális mintáit. Az uralmi elit „markáns, bár a közvélemény előtt sokáig titkolt eleme a vadászat, amely korábban főúri, illetőleg dzsentri szokásnak számított” – állapítja meg Majtényi György. Már az ötvenes években fenntartanak úgynevezett minisztériumi vadászterületeket, és politikusok avanzsálnak vadásztársasági elnökökké; így tett Nagy Imre belügyminiszter is. Rákosi a legtöbbet Gyulajon, Farkas Mihály Gemencen, Horváth Márton Galgamácsán vadászott. Furcsa fintora a XX. század történelmének, hogy a vadászati alkalmazottak között arisztokraták is voltak: gróf Széchenyi Zsigmond, gróf Teleki József vagy gróf Esterházy László. A Kádár-korszakban maga az éra névadója kezdeményezése nyomán alakult meg 1964-ben az Egyetértés Vadásztársaság, amely a pártelit „kapitális bikáinak” a gyülekezete volt. Az alaptársaság 16 főből állt, köztük volt például Biszku Béla, Apró Antal és Czinege Lajos is. 1974-re hatvan főre bővült a kör. Az éves trófearekordokat sokáig e társaság vadászai tartották, noha a hazánkban baráti vadászaton pufogtató nácik, köztük Rudolf Hess „örök magyar” trófeacsúcsait nem sikerült megdönteniük. Kedvtelésükkel olykor azért ők is igazolták a marxista szakosítón megtanultakat, miszerint a mennyiség átcsap minőségbe. Gáspár Sándorról, a SZOT főtitkáráról például feljegyezték azt a nevezetes vadásztettet, hogy egy nap alatt, 1986. december 21-én Lenesen lelőtt 1710 keltetett fácánt, kakast és tyúkot vegyesen.

Szomorú epilógusa a régi elvtársi időknek Pap János története. Ő már alaptársaságnak is tagja volt, egykori belügyminiszterként és Veszprém megyei párttitkárként meg is illette az Egyetértés tagsága. Pap 1994-ben saját vadászpuskájával vetett véget életének.

Zádori Zsolt

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Itthon

Tragikus Kádár- és tragikomikus 56-os nosztalgiák

Imitáció, utcaszínházi kísérlet, elszabadult ágyútalp, szakadék szélén, karnevál, szomorú paródia, repríz – ezek a kifejezések hangzottak el a legtöbbször az OSA Archívum konferenciáján, amely a mostani őszi események és az ötven évvel ezelőtt történtek kapcsolatát vizsgálta. A felszólalók többsége szerint hibás vélekedés, hogy semmilyen kapcsolat nincs 1956 és 2006 ősze között.

MTI Itthon

Orbán: Kádár alatt jobb volt a szegényeknek

Orbán Viktor szerint a Kádár-rendszerben iskolába járó szegényebb, vidéken élő gyermekeknek több esélyük volt a társadalmi felemelkedésre, mint ma. Orbán Viktor erről a közszolgálati televízióban beszélt pénteken reggel.

MTI Kult

Moldova: Kádár a XX. század legnagyobb magyar politikusa

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára időzíti Kádár Jánosról írt művének megjelenését Moldova György, aki hétfőn maga indította el a könyv gyártását a debreceni Alföldi Nyomdában.

hvg.hu Kult

Nők a kádárizmusban

A Tűsarok, amely magát ellenkulturális nők lapjaként definiálja (www.tusarok.org), január 5-én egy érdekes és talán kissé provokatív esttel kezdi az évet.

MTI Itthon

Az SZDSZ elutasítja Horn Gyula Kádárt magasztaló nyilatkozatát

A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) elutasítja Horn Gyula volt miniszterelnök Kádár Jánost "magasztaló" nyilatkozatát, mivel szerintük Kádár János a XX. század egyik legkártékonyabb magyar politikusa volt. Ezt Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője közölte pénteken.

Vélemény

Kerek évfordulós Kádár-nosztalgia

A több mint másfél hónapja tartó belpolitikai földindulás jórészt kioltotta Moldova György Kádárról írt, a forradalom ötvenedik évfordulójának környékére időzített kétkötetesének erejét. Békésebb időkben nyilván nagyobbat szólt volna egy olyan mű, amely nyíltan az 1989-90-ben lebontott állampárti rezsim frontemberének dicsőítésére vállalkozik.

Kovács Andrea (hvg.hu) Itthon

Kádár Mózessel példálózott, Gorbacsov 2000-re mindenkinek lakást ígért

A reform egyesek számára szitokszó, mások pedig megváltást várnak tőle. Nemcsak 2007-ben. Az MSZMP nyolcvanas években zajló kongresszusain már óvatosan ígérgettek, a változások igényének árnyéka vetült Kádár-beszédeire. Több millió disznó van az országban, Kádár Mózessel példálózik, Gorbacsov pedig 2000-re mindenkinek lakást ígér. Ígéretek a létező szocializmus utolsó évtizedében.

Itthon

Besúgó hálózatok Kádár börtöneiben és a működtetők

Magyarország november 4-i megszállása után Kádáréknak a volt ÁVH-sokból, a Szovjetúnióból ideküldött tanácsadókból álló brigádjai haladék nélkül megkezdték a leszámolást. Megteltek a börtönök, és ezzel együtt fellendült a foglyok közé zsarolással beépített „vamzerek” besúgók tevékenysége is. Őket az „operások”, a börtönök operatív osztályai irányították. A Történeti Levéltár dokumentumaiból megdöbbentő kép rajzolódik ki.