szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Átalakítaná a kormány az egyházak egyszázalékos támogatási rendszerét, de a felekezetek kérésére nem jövőre, csak 2009-től térnek át az új finanszírozásra – olvasható a Népszava hétfői számában.

A cikk szerint az adózók a jövőben is ugyanúgy ajánlhatnák fel személyi jövedelemadójuk 1 százalékát, mint eddig, de a költségvetésből ezután járó kiegészítő támogatás rendje megváltozna.

„Az egyes egyházak a jövőben nem kaphatnának a büdzséből nagyobb kiegészítést, mint amennyit az adózók felajánlottak számukra; így a jelenlegi adózói rendelkezéseket figyelembe véve mintegy 30 százalékkal kevesebb támogatáshoz jutnának” – írta a lap.

Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyházi kapcsolatokért felelős titkárságának vezetője elmondta: az egyházak kérésüket egyebek mellett azzal indokolták, hogy a finanszírozás változása miatt a jelenleginél mintegy 30 százalékkal, 2-3 milliárd forinttal kevesebb forráshoz jutnának, és ez érzékenyen érintené a költségvetésüket.

Hiller István miniszter jogosnak vélte és elfogadta az érvelést, az egyéves moratórium alatt viszont az egyház-finanszírozás egészét át fogják tekinteni – közölte a Népszava.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Gazdaság

Mibe fektetik a pénzüket az egyházak?

Az Egyesült Államokban működő keresztény egyházak jelentős vagyonok felett diszponálnak, és nem is ássák el a rájuk bízott talentumokat: befektetéseik kifejezetten szerteágazóak, vannak érdekeltségeik sportpályákban, befektetési társaságokban, bérbe adnak limuzinokat, működtetnek bevásárlóközpontokat és benne vannak a repülőbizniszben is - derül ki a The New York Times összeállításából.

Itthon

Egyházi egyszázalékok

Sokadszorra futnának neki a liberálisok a születésétől fogva bírált vatikáni szerződés nyomán kialakult egyházi támogatások rendszerének. A kulturális tárca egyházügyi titkárságának vezetője szerint kezd nyugvópontra jutni az ezzel kapcsolatos vita.

Jakab Péter indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson

Jakab Péter indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson

Cáfolja az AstraZeneca, hogy ne működne a 65 év felettieknél az oltásuk

Cáfolja az AstraZeneca, hogy ne működne a 65 év felettieknél az oltásuk

Negyedével nőtt itthon a használt autók átlagára

Negyedével nőtt itthon a használt autók átlagára