Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A héten elindulhat a magyar segély az orosz-grúz háború sújtotta területekre - mondta Göncz Kinga hétfőn Budapesten az MTI-nek. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy Magyarország ott lesz a kaukázusi válságról szóló rendkívüli EU-csúcson.
Módosultak a korábbi tervek, átalakították a segély összetételét: most elsősorban sátrakra, takarókra van szükség, amelyek a menekültek ellátásához kellenek. Emellett Magyarország továbbra is szeretne részt vállalni az újjáépítésben - mondta Göncz Kinga az MTI-nek adott nyilatkozatában. A háború sújtotta területek megsegítésére harmincmillió forintot szán Magyarország - tette hozzá.
A külügyminiszter azt is kiemelte: egyértelmű, hogy Magyarország részt vesz a szeptemberre tervezett rendkívüli EU-csúcson. A tanácskozáson nyilvánvalóan szó lesz arról, hogy a felek betartják-e a tűzszüneti megállapodásban foglaltakat, az oroszok valóban kivonulnak-e a grúz területekről - fűzte hozzá.
A megbeszélésen a miniszterelnök mellett a külügyminiszter képviseli majd Magyarországot.
Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy Grúzia szuverenitását, területi épségét tiszteletben kell tartani. A demokratikusan választott grúz kormány legitimitását nem lehet megkérdőjelezni - hangsúlyozta a magyar diplomácia vezetője.
A francia elnöki hivatal vasárnap jelentette be, hogy Nicolas Sarkozy, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország államfője úgy döntött: rendkívüli EU-csúcsértekezletet hív össze szeptember elsejére Brüsszelbe a grúziai válsággal kapcsolatban.
Nicolas Sarkozy közvetített az EU nevében a felek között az orosz-grúz konfliktusban, és létre is jött az ellenségeskedések beszüntetéséről szóló megállapodás. A hatpontos egyezség előirányozza az orosz csapatok visszavonását a konfliktus előtti pozícióikba.
Az oroszok vissza is vonták harckocsizó alakulataikat, tüzérségüket és gépkocsizó lövészalakulataik zömét grúziai előretolt állásaikból. Orosz katonák még mindig ellenőrzőpontokat tartanak fenn Poti grúz kikötőváros környékén és ellenőrzőpontokat hoztak létre a mostani konfliktus góca, Dél-Oszétia körül is, a grúz területen. A nyugati országok emiatt élesen bírálják Oroszországot.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.