„Szíria politikai szempontból az egyike a legfontosabbaknak a Közel-Keletenm, főként azért, mert komoly stabilitásexportőr lehet. Emlékeztetném, hogy Szíria szomszédos Irakkal, Szíria szomszédos Libanonnal, Szíria szomszédos Palesztinával. Ugyanakkor Szíria nagyon jó kapcsolatokat ápol Iránnal is” – fogalmazott az elnök.
Az izraeli napilap újságírója kemény szavakkal bírálja az államfőt, mert szerinte csak azok emlegetik Palesztinának a zsidó államot, akik nem ismerik el. „A szárított hús és a bor Romániájának van egy másik arca is – az antiszemitizmus Romániájáé” – áll a cikkben. Szerzője felhívja a figyelmet, „hogy nincs Palesztina nevezetű állam, de van egy másik ország Szíria határán, tényleg aprócska, úgy hívják, Izrael (…) tudjuk, hogy Traian Basescu nem egy nagyon tanult ember, de mint volt tengerészkapitánynak, nem kellene kicsit alaposabb földrajzi és talán történelmi ismeretekkel rendelkeznie?”
Basescu nem az első romániai államfő, akit antiszemitizmussal vádolnak meg,
. Ion Iliescu ellen igazi sajtóhadjárat indult, miután 2003 júliusában egy izraeli napilapnak adott interjújában megpróbálta minimalizálni a romániai holokausztot. Az akkori államfő azt nyilatkozta, hogy a zsidó nemzet szenvedései a holokausztban „nem egyedülállóak Európában”. Ezért a kijelentéséért az amerikai külügyminisztérium antiszemitizmusról készített, a megfelelő időszakra vonatkozó jelentésébe is bekerült.