A 2008. október 16-án megtartott gólyaavató utolsó feladata a vetkőzés volt, ami váratlan volt a tanárnő számára. A feladatot meggondolatlanul, pillanatnyi megfelelési kényszer hatása alatt olyan módon oldotta meg, mellyel később többeket megbotránkoztattatott. Mindez nem ad ugyan felmentést, de a játékos vetélkedőn az osztályán akart segíteni - fogalmazott a tanárnő, hozzátéve, hogy már sajnálja a történteket, és azt is, hogy nem mérte fel viselkedése következményeit.
Rozmán Sándor, az iskola igazgatója eljárást indított a pedagógus ellen, és fegyelmi megrovásban részesítette. A némettanár határozott idejű szerződéssel, helyettesként dolgozik az iskolában, 11 nyelvi csoportot tanít. Munkájával kapcsolatban eddig még nem merült fel kifogás, valamennyi körülményt mérlegelve ezért az igazgató úgy döntött, hogy tovább végezheti a munkáját. "Tudom, hogy az igazgató erkölcsi tartalmú büntetése eléri célját. Szeretem a hivatásomat. Szeretek tanítani" - olvasható a pedagógus levelében.
Sajnálkozik a vetkőző tanárnő
Bocsánatot kér valamennyi pedagógustól, diáktól, szülőtől, és mindazoktól, akiket megbántott az a tanárnő, akinek a zalaegerszegi Széchenyi középiskola gólyaavatóján, egy játékos vetélkedőn, vetkőzés közben készült fotói felterültek a világhálóra - áll a tanárnő közleményében.

Tizenöt év ment el a semmire, a választás népszavazás lesz Orbán Viktor hatalmáról – ezek voltak Magyar Péter legfontosabb állításai
Gyenge és vízió nélküli beszéd volt – így értékelte Magyar Péter Orbán tusványosi szereplését
Orbán Viktor tusványosi beszédének tíz legfontosabb gondolata
Kapott üzenetben egy emojit. Azt hiszi, érti? Dehogy 🤡
Dopeman, Miklósa Erika, Nagy Elek – itt vannak az egyes számú Digitális Polgári Kör tagjai
Török Gábor belenézett Orbán Viktor fejébe
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
Orbán tusványosi jegyzeteinek a hátoldalán meglepő kép tárult fel
Buda Péter: Hamis zászlós hadműveletekkel zajlik a valódi háború Kárpátalján
„Óva intettek, hogy ne tegyem” – Majka a One felirat alatt ismételte meg a bindzsisztáni fejbelövést Siófokon
Netanjahu elmaradt letartóztatása után Szijjártó helyesnek tartja, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból
Karácsonyt gyanúsítottként hallgatják ki, de a Pride-szervezők közül még senki nem kapott hatósági értesítést
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.