szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Egy pályán, Miskolc irányában már megindulhatott a forgalom az M3-as autópálya gödöllői csomópontjánál, ahol hajnalban az útra zuhant az átépítés alatt álló felüljáró egyik hídeleme. A Budapest felé vezető útpályán várhatóan egy órán belül indulhat újra a forgalom.

A Pest megyei város határában lévő autópálya-csomópont átépítés alatt álló felüljárójáról kedden kora reggel, öt óra előtt zuhant az úttestre egy előre gyártott, 28 méteres hídgerenda. A nagy méretű hídelemet utolsóként akarták beemelni a felüljáró szerkezetébe, amikor valami miatt lezuhant, eközben meglazítva egy másik, már rögzített hídgerendát is.

Szerencsére a baleset még abban az időszakban történt, amikor az építkezés miatt - éjjel tíz és reggel öt óra között - lezárták az érintett pályaszakaszt, így csak egy munkás sérült meg könnyebben.

A leszakadt hídelem törmelékei az autópálya mindkét pályatestjét elfoglalták, a csomópontot ezért hajnal óta mindkét irányból lezárták. Délután negyed ötre azonban a kifelé vezető pályatestről eltakarították a törmelékeket, ezért ott megindulhatott a forgalom, a Pest felé haladók előtt pedig várhatóan öt órára nyitják meg az útpályát. A szerencsétlenség pontos körülményeit még vizsgálják.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!