A szakemberek szerint a megrongálódott rész a hídnak csak egy tartozéka, tehát a híd leszakadásáról nincs szó, a tartószerkezet nem sérült meg, a tartóelemek megfelelő állapotban vannak. A műszaki hibát az okozta, hogy a víz a szegélyek mentén beszivárgott a szerkezetbe és olyan mértékű korróziót okozott, hogy a betonban lévő acélbetétek teljesen elkorrodálódtak.
Amint azt a lap megírta, a hídon idén tavasszal újították fel az aszfaltburkolatot pályázati pénz felhasználásával. A rendbetétel során nagyobb mértékű beavatkozást szerettek volna elvégezni a szakemberek, de ez a pályázatba már nem fért bele.
A híd mindkét oldali szegélyének cseréjére újabb közbeszerzési pályázatot kell készíteni, az ehhez szükséges dokumentumokat most készítik. A kivitelezési munkák várhatóan 2010 márciusában kezdődhetnek meg, az útpénztár keretéből. Addig a megsérült szakaszt lezárták, a hídon félpályás forgalomkorlátozást vezettek be. A balesetről készült fényképeket megtekinthetk a Vas Népén.
Leszakadt a nemrég felújított Rába-híd járdája - fotó
Leszakadt a nemrég pályázati pénzből felújított Rába-híd gyalogjárdájának egy része Kenyeri közelében - írta keddi számában a Vas Népe.

Török Gábor szerint jelenleg a Fidesz szűk győzelmére van nagyobb esély 2026-ban
Telex: Az MNB-t érintő ÁSZ-feljelentés után Matolcsy és Orbán találkozhattak
Mellár Tamás: Bezárult a kör, csapdában a magyar gazdaság
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Elvesztette a Hamász a Gázai övezetet, a parancsnoki rendszer összeomlott - állítja egy Hamász-forrás
Magyar Péter: Orbán maga lökte a busz alá a női politikusait, hogy a saját irháját mentse
"Az ukránok még nagyon is veszíthetnek és az csúnya lesz"
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
20 perc: ennyi kellett, hogy mindent elöntsön a villámárvíz Texasban – videó
Nyolcvankettőre emelkedett a texasi villámárvíz halálos áldozatainak száma, sok gyermek is életét veszítette
Most 5 milliós nyakláncot és félmilliós szoknyát szúrt ki Várkonyi Andreán Hadházy Ákos
Drágább lehet a fapados repülés egy uniós döntés miatt
Zsugorfláció, legrammozás, burkolt áremelés: jobb, ha végleg beletörődünk?
18 éven át meddőnek hitték a férfit, majd jött a mesterséges intelligencia és a terhesség
Öt hónap kihagyás is várhat a PSG ellen horrorsérülést elszenvedett Musialára
A Bayern München támadója a csontját törte, és még a szalagjai is megsérültek.