Magyar Péter reagált az orosz hírszerzés közleményére, Vlagyimir Putyinnak is üzent
Magyar Péter szerint azzal, hogy az MTI leközölte az orosz kémszolgálat közleményét, „összenőtt, ami összetartozik.”
Magyar Péter szerint azzal, hogy az MTI leközölte az orosz kémszolgálat közleményét, „összenőtt, ami összetartozik.”
A 8 éves Hanna édesanyja július közepén kapott tüdőembóliát, a kislány időben mentőt hívott, amivel megmentette anyja életét.
Öt hónappal a távozása után is tud meglepetést okozni a volt jegybankelnök, újabb akciótervet dobott be a kormány, tovább pörgeti a vámőrületet Trump, sorba állt az ország 50 legnagyobb vállalata. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Szamos Miklós 78 éves volt, szívinfarktus végezhetett vele, miután az önkormányzat rátette a kezét legendás cukrászdájára.
A kiérkező mentősök sem tudták megmenteni a fiú életét.
A Die Presse újságírója nézett körül a Golgota úton.
Ő az első DPK hetes számú tagja, de most alapítana egy másikat, amiben ő lenne az első.
Gulyás Gergely és Szalay-Bobrovniczky Kristóf közös honvédelmi terepszemlét tartottak, harcjárművet és harckocsit is kipróbáltak.
A Fejér megyei településen azért kell időközi önkormányzati választást tartani, mert a képviselő-testület májusban feloszlatta magát.
Épphogy nulla fölötti növekedést mutatott be a magyar gazdaság, de a kormány azért már elkezdte bedurrantani a választási pénzszórást, közben pedig új lendületet vett a vámháború, de úgy, hogy az EU a legrosszabbat megússza. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Sajátos fordulatot vett Hadházy Ákos szombati hatvanpusztai tüntetése.
Közleményükben azt írják, hogy Jakab Roland digitális kör tagsága ellentmond a törvénynek, amely szerint a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatban tisztviselő csak olyan személy lehet, aki rendelkezik a tisztség betöltéséhez szükséges függetlenséggel, feddhetetlenséggel, pártatlansággal és integritással.
Az idei második negyedévben 57 ezer fővel kevesebben dolgoztak átlagosan az elsődleges munkaerőpiacon, mint a tavalyi év azonos időszakában. A közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók száma viszont kis mértékben emelkedett.
Korábban a képviselő-testület felmondta a bérleti szerződését annak a területnek, ahol az állatokat tartják.
De ehhez kiegészítő támogatást nem minden vármegye kap.
A Tisza Párt elnöke Gárdonyig vonattal ment, de onnan már két keréken folytatta.
A vállalat szerint Szegeden az építkezés terv szerint halad, de a fő állítást, amely szerint jövőre a tervezettnél kevesebb autó futhat majd le a gyártószalagról, nem cáfolták.
Az állami vezetőknek főszabályként menetrend szerinti járatokat kellene igénybe venniük. A külgazdasági és külügyminiszter az elmúlt tíz évben egyszer sem utazott olyannal.
A második negyedévről hamarosan rossz szám fog érkezni, az év második felében pedig akkora növekedés lehet csak, hogy egy gyenge pluszban legyünk 2025 egészére – számol az NGM.
Alig észrevehető GDP-növekedéssel és az árrésszabály miatt egy kicsit alacsonyabb, de még így is kényelmetlenül magas inflációval számol a Kopint-Tárki friss jelentése.