Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Bírósághoz fordult a KDNP sümegi szervezete, annak megállapítását kérve, hogy a Fidesz Sümegen megtéveszti a választókat; a bíróság pénteken elutasította a kérelmet - tájékoztatta Nagy László, a KDNP sümegi szervezetének elnöke pénteken az MTI-t.
Közlése szerint "elképedt", amikor a Fidesz-KDNP sümegi önkormányzati választási listájáról a városi televízió adásából értesült. Teljes kihagyásuk a névsor összeállításánál "finoman fogalmazva is tisztességtelen volt" - mondta Nagy László. Úgy fogalmazott: "levegőnek néztek bennünket". Megjegyezte, hogy erre ők is állítottak külön listát. Nagy László arra hivatkozott, hogy Harrach Péter, a KDNP alelnöke korábban úgy nyilatkozott: külön képviselő-jelölti listát lehet állítani, csak külön polgármester-jelöltet nem.
A sümegi KDNP-elnök elmondta: tiltakoztak az ellen, hogy a fideszesek a listán a nevük után írták a KDNP-t, felhasználták a párt logóját is és így gyűjtöttek ajánlószelvényeket.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.