Több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol – ez az eredménye a Legfelsőbb Bíróság (LB) két cigánybűnözés-végzésének. Formailag a múlt csütörtöki döntések nem szóltak másról, mint hogy jóváhagyják a szólásszabadságra hivatkozó Országos Választási Bizottság (OVB) határozatait, amelyekkel a testület elmarasztalta a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót, mert megtagadták a Jobbik egyik választási hirdetésének sugárzását. Az LB két tanácsa némileg eltérő megfogalmazással, de pontosan ugyanarra a következtetésre jutott: a két közszolgálati intézménynek nem volt joga erre.

Az indokolás pofonegyszerű. A médiatörvény szerint a politikai hirdetés tartalmáért a műsorszolgáltató nem felel, így – a bírák szerint – joga sincs a közlést megtagadni, az OVB-t és a bíróságot pedig a közmédiumok saját szabályzatai nem kötik. Éppen ezért helyes döntést hozott a választási bizottság, amikor megállapította, hogy a közrádió és a köztévé megsértette a választási esélyegyenlőséget – mondták ki a bírák.

Nem kétséges, hogy a szabad választási verseny alapérték, és az alkotmányos elvekre, a személyiségi jogokra, a reklámszabályokra hivatkozó közmédiumok érvelése nem volt megingathatatlan. Ám az LB-döntések következményei sem egyértelműek. A bírói érvelés nyomvonalán haladva arra a következtetésre lehet jutni, hogy csak a politikai hirdetésre vonatkozik az extra szólásszabadság. Mi történik azonban akkor, ha a Jobbik valamelyik politikusa egy választási vitaműsorban mondja el ugyanazokat a mondatokat, amelyek most a hirdetésében szerepeltek? Esetleg egy gyűlésen hangzottak el a vitatott szavak, és azokat bejátszással idézik a közmédiumok, netán pusztán szöveghűen tudósítanak róla? A bírák indokolása szintekre szabdalja a szólásszabadságot: amit esetleg nem szabad egy hírműsorban és egy kerekasztal-beszélgetésben, azt szabad egy politikai hirdetésben. Ezen az alapon bármiféle „üzenetet” köteles sugározni az elektronikus média, ha azt egy tízfős párt, egy önkormányzati választáson induló egyesület vagy akár egy független jelölt kifizeti – választási kampányidőszakon kívül is.

A teljes cikk a HVG Fókusz rovatában olvasható.