Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
A zuglói képviselő-testületben listás mandátumáról lemondott MSZP-s Tóth Csaba helyére a Hunvald Györggyel kapcsolatos tanácsadói botrányban érintett Kovács-Csincsák Lászlót delegálhatják a szocialisták – értesült a Magyar Hírlap.
A VII. kerület egykori, előzetesben ülő polgármesterét, Hunvald Györgyöt szeptemberben hűtlen kezeléssel gyanúsították meg két volt zuglói képviselő, az SZDSZ-es Killik Jenő és Kovács-Csincsák László MSZP-s frakcióvezető tanácsadói szerződései ügyében is.
Hunvald 2007 novemberében hároméves, havi négyszázezres javadalmazással járó tanácsadói megállapodást írt alá Kovács-Csincsák Lászlóval, akinek a közbiztonsággal kapcsolatban kellett tanácsokat adnia. A szerződést 2008 decemberében felbontották. Az ügyészség álláspontja szerint Kovács-Csincsák nem végzett érdemi tevékenységet, ennek ellenére az erzsébetvárosi polgármester az ő esetében is igazolta a teljesítést. Kérdésünkre Keresztes Imre, a főügyészség vezetője elmondta, Hunvald György a gyanúsított, a nyomozás azonban még folyamatban van. Hozzátette: ha eljön az ideje, közlik a nyilvánossággal a fejleményeket.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Lejáratást emlegetve és a hatalom által eltitkolt valódi korrupciós esetek feltárását ígérve reagált a Tisza Párt a KEHI anyagára Ruszin-Szendi Romulusz villaügyéről.