Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Mától rendkívüli pénzügyi állapotot vezetnek be a szegedi városházán. Botka László polgármester bejelentette: kidolgoznak egy forgatókönyvet arra, milyen megvonásokkal lehet még a finanszírozást fenntartani.
Véleménye szerint komoly veszélye van annak, hogy júniusra vagy júliusra Szeged fizetésképtelenné válik, ezért mostantól csak a lejárt kötelezettségeket fizetik ki. Botka László véleménye szerint a problémát a Fidesz és a Jobbik okozta azzal, hogy 500 milliós lyukat ütött a városi költségvetésen - írja a Délmagyar.hu.
Tavaly a helyi közlekedési vállalat 660 millió forintot fizetett be a bérleti díjakból a város kasszájába. Az idei költségvetés 700 millió forintot irányzott elő - idézi Botka László szavait a péntek éjszakai sajtótájékoztatóról a Délmagyar.hu. A 700 millióban a polgármester szerint benne volt az is, hogy a városnak meg kellett vásárolnia az IKV-tól a Kálvária sugárúti Agora-telket, ahová a szegedi csodák palotája épül. A pályázati kiírás szerint ugyanis csak úgy juthat az önkormányzat uniós támogatáshoz, ha a város nevén van a terület. Az IKV vezérigazgatója azonban nem 700, hanem csak 370 millió forintot kíván befizetni a város kasszájába. A közgyűlésen elmondta: a fennmaradó 330 millió forintot az cég akarja elkölteni.
Póda Jenő fideszes gazdasági tanácsnok a közgyűlési vitában elmondta: a városvezetés csökkenti a közfeladatot ellátó cégek támogatását, a nyereséges vállalkozásoknál pedig jelentősen növeli az elvonás mértékét. Hangsúlyozta, a városi cégek költségvetésében a tavalyi szintet állították vissza.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.