Orbán katonai tiszteletadással fogadta a kínai miniszterelnököt

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfőt az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

  • MTI MTI
Orbán katonai tiszteletadással fogadta a kínai miniszterelnököt

Az európai körúton tartózkodó kínai kormányfő pénteken kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Budapestre. Az ázsiai ország vezetője látogatásának második napján tárgyal a Parlamentben Orbán Viktorral. Az MTI információi szerint a magyar és a kínai fél csaknem tucatnyi gazdasági megállapodást köt. A kínai kormányfő szombaton a Magyar Tudományos Akadémián részt vesz egy kelet-közép-európai gazdasági fórumon is, majd fogadja őt Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László parlamenti elnök.

A kínai kormányfő pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gólyavárában diákokkal találkozott.

Ven Csia-pao - galériánkért kattintson!
MTI / Koszticsák Szilárd

 

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.