Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a nyomozás feladata tisztázni, hogy a munkavégzéskor történt-e foglalkozási szabályszegés, illetve ha történt, úgy az okozati összefüggésben áll-e a két munkás életveszélyes sérülésével.
A szakértők bevonásával zajló vizsgálatnak mindemellett választ kell adnia arra a kérdésre is, hogy az ügyben megvalósult-e a közveszélyokozás bűncselekménye – tette hozzá.
A hatóságok és a gázszolgáltató szakembereinek sikerült megakadályozni a láng továbbterjedését, majd eloltották a tüzet. Ezzel megelőzték, hogy mások is megsérüljenek, illetve nagyobb kár keletkezzen – mondta Gaskó Bertalan.
