Budai Gyula múlt héten közölte, hogy tájékoztatást kér Simor András jegybankelnöktől az MNB szerződéskötési gyakorlatáról, álláspontja szerint több jegybanki megállapodásnál visszásságok merülhetnek fel ugyanis.
Simor András válaszlevelében azt írta: a jegybanknak nem áll módjában eleget tenni az említett kérésnek, mivel a kormánybiztos ebben a minőségében nem jogosult tájékoztatást kérni az MNB-től, és nem jogosult a jegybank gazdálkodásával összefüggésben keletkezetett, egy- vagy többoldalú jognyilatkozatokkal kapcsolatban fellelhető dokumentumokat jogi, gazdasági, szakmai szempontú átvilágításnak alávetni.

Budai Gyula
Horváth Szabolcs
Simor András emlékeztetett: a nemzeti bank folyamatos tulajdonosi ellenőrzését a felügyelőbizottság, gazdálkodásának ellenőrzését pedig az Állami Számvevőszék (ÁSZ) látja el, kormányzati vagy kormánybiztosi ellenőrzésről pedig egyetlen jogszabály sem rendelkezik. Emellett felidézte korábbi közleményüket, amely szerint a nemzeti bank "a politikai nyomásgyakorlás újabb eszközének tekinti és visszautasítja Budai Gyula kormánybiztos vádjait".
Budai Gyula erre úgy reagált szerdán: Domokos László ÁSZ-elnökhöz fordult, és kérte, hogy a "visszásnak vélt szerződésekkel" kapcsolatban folytasson le vizsgálatot a számvevőszék.
A szerződésekkel kapcsolatos aggályait a kormánybiztos továbbította az ÁSZ elnökének. A Budai Gyula által kifogásolt szerződések között szerepel például a Braun&Partners Social Branding Kft.-vel kötött, továbbá az MNB logóváltásával kapcsolatos, valamint egy reklámügynökségi tevékenységre létrejött megállapodás is. A B&P Social Branding Kft. tulajdonosai már korábban közölték, azonnali és nyilvános bocsánatkérést várnak az elszámoltatási kormánybiztostól, mivel korábbi állításai szerintük súlyosan veszélyeztetik a cég jó hírnevét.