szerző:
MTI

Az MSZP tárgyalásokat kezdeményez Tarlós István főpolgármester, Orbán Viktor miniszterelnök és Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, korábbi kormánybiztos között a BKV finanszírozásának rendezéséről.

Úgy tűnik, Orbán Viktor mégsem értette meg, hogy a BKV finanszírozása mekkora probléma a fővárosnak - mondta Horváth Csaba szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ebben a régióban termelődik a GDP egyharmada, és ha az emberek nem tudnak eljutni a munkahelyükre, az óriási gazdasági károkat okoz.

Mivel úgy tűnik, a felek nem tudnak megállapodni, az MSZP háromoldalú tárgyalásokat kezdeményez nyílt levélben, és Horváth Csaba azt a megoldást javasolja majd, amelyet a 2010 áprilisában a kormánnyal kötött és máig érvényben lévő szerződés tartalmaz. E szerint a fővárosnak 10 milliárddal, a kormánynak pedig 15 milliárddal kell hozzájárulnia a BKV finanszírozásához a normatív támogatásokon túl, és ezt az összeget évente az infláció mértékével emelni kell. 

Hangsúlyozta, hogy ezt a szerződést senki nem mondta fel, nem született határozat a hatályon kívül helyezéséről, de senki nem tartja be. Az agglomerációt azért nem említik a szerződésben, mert onnan törvényi hiányosságok miatt nem tudnak pénzt beszedni a BKV által fenntartott közösségi közlekedésért.

Ez a szerződés Horváth Csaba szerint garantálta volna, hogy a BKV adósságai ne termelődjenek újra. A főváros a rá eső részt többnyire teljesítette, a kormánynál azonban nemcsak pénzügyi, hanem szándékbeli problémák is vannak - tette hozzá.

A kollektív szerződés újratárgyalásával kapcsolatban pofátlanságnak nevezte, hogy ebből egy-egy elemet kiragadnak, és azt mondják, hogy ezek miatt van bajban a BKV.

Tarlós István hétfőn fordult levélben Orbán Viktor miniszterelnökhöz, segítségét kérve a BKV pénzügyi problémáinak rendezéséhez. A kormányfőnek írt levele szerint ha nem teljesül a kérése, akkor a tömegközlekedési társaság "egészen rövid időn belül működés- és fizetésképtelenné válik, és nem lesz képes alapvető feladatát megoldani".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Felmentették másodfokon a Szeviép-ügy vádlottjait

Felmentették másodfokon a Szeviép-ügy vádlottjait

Egy jogász szerint hiába fellebbez a Facebook, ki kell fizetnie az 1,2 milliárd forintos bírságot

Egy jogász szerint hiába fellebbez a Facebook, ki kell fizetnie az 1,2 milliárd forintos bírságot

Úgy készít 3D-s modellt az Nvidia mesterséges intelligenciája, ahogy eddig nem lehetett

Úgy készít 3D-s modellt az Nvidia mesterséges intelligenciája, ahogy eddig nem lehetett

Generációról generációra teremtjük újra az erőszakot

Generációról generációra teremtjük újra az erőszakot

Alkotmányosan tolvajozták le Matolcsyt

Alkotmányosan tolvajozták le Matolcsyt

Már januárban vizsgálóbizottság alakulhat Kispesten a korrupciógyanús ügyek vizsgálatára

Már januárban vizsgálóbizottság alakulhat Kispesten a korrupciógyanús ügyek vizsgálatára