Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra mind a José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel, mind a Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel folytatott levelezését.
A Gyurcsány Ferenc vezette DK ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: ha a kormányfő nem teszi közzé a dokumentumokat, a Demokratikus Koalíció bírósági úton "harcol meg" a közérdekű adatok nyilvánosságáért.
"Amikor a rendszerváltás óta példátlan romlást hozott ránk ez a rezsim, Orbán Viktor ne titkolózzon: amiket leír, nem a magánügye" - fogalmazott Molnár Csaba.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.