Az ügynökügyek bolygatása „nem más, mint sérült lelkek ambíciója” – nyilatkozta nemrég Boross Péter, aki a Magyar Hírlap értesülése szerint az ügynökmúltat is vizsgáló Nemzeti Emlékezés Bizottságát vezetheti majd. A testület hatásköre az ügynökmúlt tisztázása mellett kiterjedhet a volt állami vezetők nyugdíjának felülvizsgálatára és az emberiesség elleni kommunista bűnök vizsgálatára is. A bizottságról szóló koncepciót állítólag már kidolgozta a Navracsics Tibor irányítása alatt működő Közigazgatási Minisztérium, azt a Fidesz elnökségi tagjai már meg is kapták, így napokon belül döntés születhet.

„Boross ugyan kiváló belügyminiszter volt és nagyszerűen ért fegyveres testületek nyelvén, de azt nem értem, hogy ő miért vállalta el ennek a bizottságnak a vezetését, hiszen saját megfogalmazása szerint feladata csupán sérült lelkek igényeinek kiszolgálása lenne” – mondta a hvg.hu megkeresésére Ungváry Krisztián történész. Az ügynökmúlt feltárásán évek óta dolgozó és ezért már bíróság előtt is meghurcolt Ungváry úgy véli, ha a testületet Boross Péter fogja vezetni, akkor az egykori miniszterelnök eddigi nyilatkozataiból és tevékenységéből következően „nem az áldozatok, hanem a tettesek érdekeit fogja képviselni az áldozatokkal szemben, amit tragédiának tartok. Botrány, hogy 20 évvel a rendszerváltás után is aberrációnak lehet nevezni a múlt feltárásának igényét. Kíváncsi vagyok, vállalni fogja-e Boross a párbeszédet azokkal, akik az iratnyilvánosság hívei”.

Átláthatatlanság

A rendszerváltás óta folyamatosan húzódó ügynökkérdés az után került újra terítékre, hogy az LMP idén indítványt nyújtott be Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről címmel. A fideszes többségű Országgyűlés sokak megdöbbenésére február 20-án leszavazta az ügynökakták megnyitását lehetővé tevő LMP-s javaslatot, ami a kormánypárton belül is feszültségekhez vezetett. Végül a „nesze semmi, fogd meg jól” elvét alkalmazva Lázár János, a Fidesz akkori frakcióvezetője bejelentette, hogy nyárra megalakul a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amely többek között javaslatot fog tenni az ügynökakták feltárására is. Bár a bizottság felállítása sokak szerint eleve az ügynökügy, az iratnyilvánosság újabb elkenését vetítette elő, valójában Boross Péter esetleges kinevezése jelentené azt, hogy nem lesz érdemi előrelépés az ügyben.

A rendszerváltás óta ugyanis Boross Péter mindent elkövetett annak érdekében, hogy a lakosság ne lásson tisztán ezekben az ügyekben. Az egykori MDF-es politikus, aki a rendszerváltás után az Antall-kormány első titkosszolgálatokat felügyelő minisztere volt, majd Antall József halálát követően, 1993 decemberétől 1994 júliusáig, miniszterelnökként tevékenykedett, legutóbb az ATV televízió műsorában fejtegette, szerinte felesleges tovább bolygatni, hogy a rendszerváltás előtt ki volt az állampárti titkosszolgálat ügynöke. „Az meg ellenszenves nekem, mikor egykoron védett kádergyerekek ma ezt a dolgot különös nagy hangsúllyal akarják képviselni és nyilvánosságra hozni, mert nekik könnyű volt” – utalt arra, hogy az LMP-s Schiffer András is a tisztázás mellett kardoskodott. (Schiffer András nagyapja, Schiffer Pál, a Kádár-rendszerben magas rangú pozíciókat töltött be, míg dédapja a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke volt, de nem mellesleg 1950-ben életfogytiglani fegyházra ítélték és csak 1956-ban szabadult, a diktatúrát tehát tettesként és áldozatként is ismerte – a szerk.)

A bizottságokat sem tartja sokra

Boross sosem csinált titkot abból, hogy ellene van a nyilvánosságnak, sőt a Fidesz-közeli sajtó által kirobbantott D-209-es botrány idején még Medgyessy Pétert is védelmébe vette. Egy két évvel ezelőtti konferencián például azt hangoztatta, hogy a titkosszolgálatok évek óta a politikai adok-kapok áldozatai. Szerinte a rendszerváltás után az ellenzék vezető ereje, az SZDSZ a titkosszolgálatok "szétroncsolását, felszámolását" sürgette, amit szerinte részben a korábbi hatósági zaklatásuk szülte megtorlási szándék motiválhatott. Elmondta azt is, hogy ekkor ő meg akarta akadályozni a feloszlatási törekvéseket, ehhez pedig – az ellenzék lecsendesítése érdekében is – személycserék voltak szükségesek.

Boross egy ügynökmúltat vizsgáló bizottságot vezethet, különösen figyelemreméltó a konferencián tett azon kijelentése, miszerint az ügynöklisták nyilvánossága érdekében az utóbbi években alakult bizottságok és jelentések „minden eredmény nélküliek” és csak „önpropagandaként” értékelhetőek.

Boross Péter

MTI - Szigetváry Zsolt

Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala ellen a konferencián érvként a személyiségi jogok védelmét említette, mondván, szerinte csak az állambiztonsággal együttműködő közszereplők nevét lehetne ismertetni, csakhogy a közszereplők köre továbbra is tisztázatlan. Ellenérvként hozta továbbá, hogy az ügynökök élettörténete, motivációi, tevékenysége között elképesztő különbségek voltak, amelyek érzékeltetésére a listák alkalmatlanok. Amikor pedig a beszervezett egyházi személyekről volt szó, mindig azzal érvelt, hogy őket nem kellene piszkálni, hiszen szerencsétlenek mindig zsarolás áldozatai voltak.

"Ha ez így van, akkor Boross Péter magyarázatot adhatna arra, hogy bizonyos egyházi személyek, mint például az 'Ismay Bower' és 'York Wilton' fedőnéven dolgozó ügynökök miért kaptak évtizedeken át viszonylag jelentős, összességében százezres nagyságrendben fizetést a magyar államtól, amely akkor óriási összegnek számított" – reagált erre a hvg.hu-nak Ungváry.

Döntéshozóként akadályozta a múlt tisztázását

Ami Boross Péter rendszerváltás utáni ténykedését illeti, érdemes megemlíteni, hogy minisztersége idején született a BM-ben az a titokszakértői szakvélemény, amely úgy foglalt állást, hogy az ominózus iratok a köztársaság kikiáltásával elvesztették a titoktartalmukat, a népköztársaság titkai nem válhatnak a köztársaság titkaivá. Igaz, a Suján Jánosné által jegyzett BM-es szakvéleménynek volt egy kitétele: a szerző azt javasolta Borossnak, hogy titkosítsa ezeket. Ő pedig ennek eleget is tett. Ebben persze a szocialista párt is partnere volt. Miután belügyminiszterként megakadályozta, hogy az állambiztonsági szervezet tevékenységét irányító, hatályon kívül helyezett és elévült utasítások nyilvánosságra kerüljenek, az ezt kifogásoló ellenzéki interpellációs kérdésekre adott válaszait nemcsak az akkori kormánypártok, hanem az ellenzéki MSZP is elfogadta.

Boross Péter számlájára írható az is, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország haláláig bújtatta a román kommunista rezsim egyik legkegyetlenebb alakját, "a román Péter Gábort". Alexandru Draghici Antall Józsefnek és Boross Péternek köszönhetően halhatott meg ágyban, párnák közt – a román kormány 1992-ben hiába kérte Budapesttől a kiadatását. (Erről részletesebben az alábbi cikkünkben olvashat!)

Noha Boross ellenszenvesnek tartja, amikor „egykoron védett kádergyerekek” az ügynökügyet „különös nagy hangsúllyal akarják képviselni és nyilvánosságra hozni, mert nekik könnyű volt”, az egykori miniszterelnök sem tartozott éppen az üldözöttek és rosszul élők köré a Kádár-rendszerben. Boross 1965-től a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatóhelyettese, néhány évvel később pedig az igazgatója volt, márpedig ezek a posztok – Ungváry Krisztián egy korábbi írása szerint – „nem voltak mentesek bizonyos együttműködési automatizmusoktól”. A történész szerint a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat jellegéből adódóan mind a bűnügyi, mind az állambiztonsági szerv folyamatosan és legalább száz fős hálózati állománnyal jelen volt üzemegységeiben, így valószínűleg a cég mindenkori vezetője kapcsolatban állt a Cég embereivel.

Együtt tudott működni

Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala ellen tiltakozók egyik ellenérve, hogy a múlt rendszerben hírszerzéssel foglalkozó III/I állományában voltak olyanok, akik a rendszerváltás után is az akkor már Információs Hivatalnak nevezett hírszerző szolgálatnál dolgoztak tovább. Ungváry Krisztián ezzel kapcsolatban azt mondta lapunknak, hogy „mérvadó ember” nem kívánja azt, hogy a múlt rendszer összes titka nyilvánosságra kerüljön. „Senki nem állítja, hogy azokat az embereket pellengére kellene állítani, akiknek vonatkozásában életveszélyesek lennének, ha ezek az ügyek kiderülnének. Éppen ezért ezek az indokok fából vaskarikák. Az Információs Hivatal ügye érinthet három tucat hálózati személyt, azonban az IH elődje, a III/I több mint négyezer hálózati személlyel rendelkezett. Ebből a négyezerből azokat, akik nem külföldi, hanem magyar állampolgárok és szolgálataikat a rendszerváltás után rögtön be is fejezték, vagy külföldi állampolgárok, de már azóta meghaltak, nyilvánosságra kellene hozni, mert ők a pártállam meghosszabbított kezeként működtek. Adott esetben politikai feladatokat is elláttak” – mondta a történész.

Érdekes egyébként Boross Péter és az egykori hírszerzők kapcsolata is. Közvetlenül a rendszerváltás előtt az amerikaiak óriási nyomást gyakoroltak a magyar kormányra, hogy a hírszerzés adja ki nekik az ügynöklistát. Ettől a hírszerzés okkal rettegett. Ma már tudható – például egy álnéven írt, fiktív regénynek álcázott memoárból –, hogy a III/I néhány vezető munkatársa ebben az időben felvette a kapcsolatot Borossal, nehogy a leendő kormány teljesítse az amerikaiak kérdését. Amikor Boross találkozott a hírszerzőkkel, megnyugtatta őket, hogy a listát nem adják ki és a jövőben az új vezetés együtt tud majd működni velük. Boross tartotta az ígéretét és elutasította az amerikaiak kérését. Ungváry szerint „ez rendben is van”, hiszen nem állt Magyarország érdekében egy ellenérdekelt kormányzatnak kiadni a listát, a magyar lakosságot viszont – a nemzeti érdekek figyelembevételével – valamilyen formában tájékoztatni kellett volna.