szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ma este dönt az október 23-i tüntetésen felszólalókról a Milla - mondta Juhász Péter szervező az M1-nek. Juhász azt mondta, szeretnék, ha pártsemleges lenne a demonstrációjuk, de remélik, hogy majd leszolyan politikai erő, ami megfelel a megfogalmazott elvárásaiknak.

"Nem gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc politikai súlya jelen pillanatban akkora lenne, hogy róla kellene beszélni. Mi igazán nem Gyurcsány Ferenccel, hanem az Orbán-kormány politikájával szemben gyűlünk össze, a politikai elitváltásért" – jelentette ki Juhász Péter, a Milla, vagyis az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport szervezője az M1 Ma reggel című műsorában. Gyurcsány Ferenc korábban az ATV-ben ugyanis azt mondta, a Milla a tüntetésével többet árt, mint használ, és hamis illúziókat épít az emberekben.

Arra a kérdésre, hogy beletartozik-e Bajnai Gordon volt miniszterelnök abba a politikai elitbe, melynek leváltását szorgalmazzák, azt válaszolta, az egyelőre nem tisztázott, hogy Bajnai Gordon megjelenik-e a rendezvényükön. Mint mondta, a Milla ma este tart egy gyűlést, amelyen eldöntik, kik lesznek azok, akik október 23-án felmennek a színpadra. Juhász hozzátette: az elitváltás nem úgy történik, hogy egyszer csak lefejezzük a jelenlegit, és a helyére rakunk egy másikat, hanem szerinte egy folyamatról van szó.

Szerinte Magyarországon az emberek kétharmada már szeretne megszabadulni az Orbán-kormánytól, ezért nagyon sokféle ember szövetségére van szükség. Ebbe különböző szerepeket tudnak behozni az emberek, a Milla jelentheti a tömegbázist, Bajnai Gordonéknál pedig van egy kormányzóerő. Nagyon sok szereplőből fog összeállni egy olyan platform, amely képes leváltani az Orbán-kormányt és lebontani az általuk felépített, antidemokratikus rendszert – fejtette ki Juhász Péter.

Hangsúlyozta: a Fidesz kétharmada eltűnt, 45 százalékos volt a támogatottságuk, amikor hatalomra kerültek, most pedig csak 15 százalékos. A közvélemény-kutatásokban csak azért vezetnek, mert még nem jelent meg velük szemben alternatíva. Szerinte évekig ment a „Gyurcsány takarodj!”, ebből az lett, hogy jött az Orbán-rezsim, amely semmivel nem jobb az elődjénél. Juhász szerint ezért az „Orbán takarodj” nem elég, mert tudni kell, mi lesz a választások másnapján. Az ellenzéki erőknek ezért másfél évvel a választások előtt tárgyalniuk kell arról, hogy győzelem esetén mely értékek és elvek szerint akarják majd vezetni az országot.

Elmondta azt is: a Milla nem politikaellenes, csak azt kérik, hogy a rendezvényükön ne jelenjenek meg a pártjelvények, pártsemleges legyen a demonstrációjuk, abban minden szereplő egyenlő súllyal vegyen részt. Ez azért fontos, hogy a többség, amely ma nem tud pártot választani, az identitását megőrizve tudjon részt venni a megmozduláson. Ez nem azt jelenti, hogy elutasítják a pártokat, hiszen a választásokon rájuk kell majd szavazni, október 23-án azonban nem választások lesznek, hanem meg kell hirdetni egy olyan programot, amelyről elhiszik az emberek, hogy leváltható az Orbán-rezsim. "Világossá kell tenni az embereknek, hogy ez egy elérhető cél" – magyarázta a Milla szervezője.

Juhász elmondta, szerinte Mesterházy Attilával és az MSZP-vel akkor lehet együttműködni, ha bizonyítékát látják annak, hogy a párt képes megújulni, és levetkőzni azokat a hibákat, amelyeket elkövetett a kormányzásuk során.

Arra a felvetésre, hogy a Milla nem rendelkezik programmal, azt válaszolta: nem gondolja, hogy civileknek feladata programot alkotni, legfeljebb az elvárásaikat megfogalmazni. Példaként említette az elvárásokra a sajtószabadságot, a pártfinanszírozást, valamint az alkotmányos intézményrendszert, amit helyre kell állítani. "Ha ezeknek egy politikai erő megfelel, akkor támogatjuk" – tette egyértelművé Juhász Péter.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Index: Az OGYÉI már jóváhagyta az orosz vakcinát

Index: Az OGYÉI már jóváhagyta az orosz vakcinát

Szeretne úgy kinézni a valóságban, mint filterekkel felturbózott fotóján?

Szeretne úgy kinézni a valóságban, mint filterekkel felturbózott fotóján?

Nem mindennapi autós szabálysértést vettek videóra Debrecenben

Nem mindennapi autós szabálysértést vettek videóra Debrecenben