Gaál Attila tájékoztatása szerint délután kapták a bejelentést, hogy ég egy ház tetőszerkezete. A tűzoltók három járművel vonultak a helyszínre. Miután eloltották a lángokat, átvizsgálták az épületet, és a pince fölötti lakótérben találtak rá a holttestre.
A szóvivő a tűz keletkezésének okáról nem tudott felvilágosítást adni. Ezt majd a tűzvizsgáló állapítja meg - közölte.
Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a halottal kapcsolatban elmondta, a rendőrség kizárta az idegenkezűséget, az ügyben közigazgatási hatósági eljárást folytatnak.