Az ember, aki ereklyeként őrzi Orbán kólásdobozát

Horváth Szabolcs

„Nagyon erősen érzelmileg vezérelt ember vagyok, aki szélsőségesen introvertált” – ad magyarázatot Orbán Viktor 34 éves helyettes államtitkár sajtófőnöke, hogy miért elégszik meg a háttérmunkával, ha a szívéhez közel állóknak dolgozhat. Kapuváron „konzervatív, jobboldali, polgári, keresztény beállítottságú” családba született. 35 éve újságíró apja ma a közszolgálati tévé egyik vezetője, anyja általános iskolai földrajztanár, öccse pedig a kormányzati portálnak dolgozik videósként. Pécsinek vallja magát. Az általános iskola után az éppen akkor a ciszterci rendhez került pécsi Nagy Lajos Gimnázium utolsó önkormányzati osztályába járt. Miután apja 1992-ben a Párizsi Magyar Intézet igazgatóhelyettese lett, a francia fővárosban tanult. Itthon érettségizett, majd miközben a pécsi jogi karon diplomát szerzett – amit később európai jogi szakjogászi végzettséggel is megfejelt –, már a Magyar Nemzet és a Duna Televízió pécsi tudósítójaként dolgozott. Egyéni tanrendet kellett kérnie, hogy 2000-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának sajtóreferense lehessen, ahonnan 2002-ben a Terror Háza Múzeum sajtófőnökévé lépett tovább. Onnan még ugyanabban az évben a Hír Tv műsorvezetőjének szegődött, de mivel „nem vágytam a képernyőre”, 2005-ben elment a hírcsatornától. További sorsán töprengett, amikor megtalálta a párt hívó szava: a Fidesz sajtóosztályára került, 2006-ban a vezetője lett. A 2010-es választások után Orbán Viktor sajtófőnökévé lépett elő.

Pénzügyi végzettségű feleségével és három kisgyermekével egy másfél szobás zuglói lakásban élnek. Az egykor vitorlázórepülő sajtófőnök hetente többször biciklire pattan, hogy megtegye kilenc kilométeres zuglói körét. „Még gimnáziumi maradvány nálam az aktuális diszkóslágerek hallgatása, illetve a klipnézés.”

– Krisztusi korba érve a miniszterelnök sajtófőnökévé emelkedni – ez volt álmai netovábbja?

– Amióta tudom, mi az, hogy sajtófőnök, szerettem volna az lenni. Egyetemistaként még biztos voltam abban, hogy ügyvéd leszek. De amikor a gyakorlatomat töltöttem a jelenleg a megyei ügyvédi kamarát vezető nagybátyámnál Győrben, konstatáltam, hogy ő olyan profi szinten műveli a szakmát, amit én el nem érhetek. És mivel benne voltam a médiában, gondoltam, ezt folytatom.

– Mikor fogott először szagot, hogy mégiscsak jobb lenne a politikát, a politikusokat, mi több, közvetlenül Orbán Viktort szolgálnia?

– Ha egy cégtől kaptam volna állásajánlatot, amikor a Hír Tv-től eljöttem, bizonyára igent mondok. De szerencsére nem így történt. Több lépcsőben jött a politikaközeli munka. Jól mondják: szolgálok – nem alakítom a politikát, nem gondolok ki stratégiát, csupán közvetítek a sajtó és a miniszterelnök között.

– Minden nyilatkozatot egyeztet Orbánnal, vagy lehet önjáró? Az ön ötlete volt például a kormányfő háza előtt tüntetőknek szóló, viccesnek szánt közlemény?

– Napi munkakapcsolatban vagyunk, de hosszas egyeztetésekre nincs idő. Ha a személyét, a családját érintő kérdés vagy támadás merül fel, akkor ő erre is nagyon kreatív módon szokott reagálni. Szinte válogatni lehet a mondataiból.

– Szavaiból süt a tisztelet. Ez kölcsönös? A miniszterelnök hallgat önre?

– Nem dolgom, és alkalmasnak sem érzem magam arra, hogy tanácsokat adjak neki.

– Elődje, Szijjártó Péter a példakép?

– Elődömnek nem nevezném, ő szóvivő volt, én pedig sajtófőnök vagyok. Hat nagyszerű évet dolgoztam Péterrel. Különböző karakterek vagyunk, de aligha lennénk ma is barátok, ha rossz véleményünk lenne egymásról.

– Ön mennyivel előbb értesül a miniszterelnök nagy bejelentéseiről? Volt olyan, ami meglepte?

– Szinte csak ilyen van. A miniszterelnök mindig tud meglepetést okozni – mármint jó értelemben.

– Csak hozzá áll ilyen közel, vagy vannak kedvenc miniszterei is, akik mellé elszegődne?

– Legtöbbjükkel még fideszes sajtófőnöki időszakomból baráti a kapcsolatom. Azt pedig, hogy hogyan alakul az életem, Istenre bízom. Az életemet majd ő elrendezi, ahogy eddig is tette.

– Tehát nem múltak el nyomtalanul a ciszterci gimnáziumi évek. Sosem volt jó kis balhéja?

– Nem is volt erre soha hajlamom, sosem voltam lázadó. A vallás sem állt távol tőlem, apai ágon számos lelkésszel büszkélkedhetek, nagyapám, dédnagyapám evangélikus lelkészek voltak.

– Hivatalból mások véleményét kell közvetítenie. De úgy is mint európai jogi szakjogász, elárulná, ha személyesen önben is lenne az unióval szemben némi szkepszis?

– Mostanában nem nagyon foglalkoztam eredeti szakterületemmel. De hogy ne kerüljem meg a kérdést: az EU-integráció ügyében, ahogy a helyzet, az én véleményem is változó. Így nem tőlem fogják megtudni az olvasók a végső választ, hogy kívül vagy belül jobb.

– Apja vezető a köztévénél. Nem nyomasztja? Kérhetnénk olyan igazi Havasi Bertalan-os magyarázatot arra, hogy a rokoni szálak sem jelentenek-e gátat az objektív tájékoztatásban?

– Azt veszem észre, őt jobban nyomasztja, hogy én hol dolgozom. Ő az újságíróknak még ahhoz a generációjához tartozik, amelyiknek sziklaszilárd szakmai elvei vannak. Kapcsolatunk biztos nem akadálya az objektivitásnak. Nem nagyon szoktunk munkáról beszélni, inkább az unokáiról.

– Akkor mi is leragadnánk a témánál: még ifjonc, máris Orbán nyomdokába lépett a három gyerekkel. Még nagyobb családot tervez?

– Nem azért van három gyerekem, hogy kövessem a miniszterelnök példáját; egyébként mindig négyet szerettem volna. Persze itt még nem tartunk, ha a feleségem elolvassa ezt az interjút, azzal fog otthon várni, hogy: „Na azt már nem!”

– A munka mellett mennyit tud hódolni a vitorlázórepülésnek? Nem túlságosan úri sport?

– Á, már egyáltalán nem repülök. Diákként próbálkoztam vele: előbb volt vitorlázórepülői vizsgám, mint autóvezetői. A vitorlázás egyébként nem annyira drága: ha rendesen működik a klub, sokan járnak repülni, egész olcsón kijön. Inkább az idő a probléma. Nemrég voltunk Győrben, ahol egy Boeing–737-es szimulátort gond nélkül elvezettem. Erre azért büszke vagyok.

– Látjuk, szobájában nagy becsben tartja Orbán Viktor könyveit, egy szép Biblia társaságában. De mit keres a gyűjteményben az az összegyűrt kólásdoboz?

– Egyike a tréfás tárgyi emlékeknek. Ebből ivott a miniszterelnök a dunaharaszti Coca-Cola- üzem avatásán. Elkértem tőle a dobozt, amit azóta többször is megmentettem: egy kolléganőm – nem tudván, hogy valójában ereklyéről van szó – összegyűrte. A takarítónők is mindig szemétnek nézik, ezért tettem ki ezt a cetlit, hogy „műtárgy, ne dobd ki”.

– Rég találkoztunk valakivel, aki ennyire jól érzi magát a bőrében. Belülről is így éli meg?

– A magánéletben mindenem megvan, amit ember kívánhat. Ami a munkát illeti: ha lesz más, új lehetőség, örülni fogok neki, de ha életem végéig itt, ebben a szobában dolgoznék, akkor is nagyon boldog lennék.

DOBSZAY JÁNOS – KELEMEN ZOLTÁN